Nick megragadja a kezem, és beállít Adnan elé.
- Maradj itt, amíg meglesz a középkezdés- magyarázza Nick.
- A.. mi?- kérdezem, és elég szerencsétlenül állok.
A fiúk egyszerűen kiröhögnek, én pedig kezdem egyre bénábban érezni magam. Persze, nem hátrálok meg... miért is tenném? Eleve, senki sem gondolná, hogy egy lány tud focizni. Márpedig én tudok. Illetve... a tévében egyszerűnek tűnt, valahányszor apával csekkoltam, és végigordibáltam a mérkőzéseket. Na, meg az is mellettem szól, hogy a fiúk nyilván nem fognak olyan erősen játszani ellenem. Persze, hogy nem.
- Mindenki készen van?- néz körbe vigyorogva Troy, mire mindenki bólint.- Akkor... KEZDÉS!
Ebben a pillanatban középről elindult A LABDA. A fiúk, mintha világ életükben ezt csinálták volna (hozzáteszem, ebben van valami igazság), össze-vissza rúgják, cselezik, passzolják a labdát.
- Meg, gyere rövidre!- kiált hátra nekem Nick, mire megtorpanok.
- Hova???
- Gyere ide- röhög Nick hangosan, én pedig odaszaladok mellé.
Nekem passzolja a labdát, én pedig, mivel nem emlékszem, ki van velem, és ki ellenem, izomból rárúgom a labdát a kapura. A kapus vetődik érte, a levegőben egy szép ívet leír, de sajnos ezt a fajta rúgásomat még senki sem védte ki. Így neki sem sikerül: a labda elkerüli, és beleakad a hálóba.
Nick diadalittasan felordít, majd felém szalad, és rám ugrik.
- Mondtam, hogy fedezd- rázza a fejét Dave Josh felé.- Bánat vagy, ember!
Max röhögve jön felénk, majd a kezét nyújtva felhúz a földről, Nick-et is felrángatva.
- Meg, nem játszol többet- mondja nekem komolyan Max, majd elröhögi magát.
- Dehogynem- ér mellénk Troy.- Szuper vagy, csajszi!
- Köszi- nevetek.
Dave közben mellém sétál, és Troy-t félrelökve megragadja a karomat.
- Szerintem menjünk.
- Most miért?- szomorodok el, és Nick-ék is furán néznek.
- Mert- zárja le Dave, azzal elrángat a többiektől.
- Most meg mi bajod van?- kérdezem tőle értetlenül. Dave nem áll meg, hanem egyenesen kirángat a pályáról.
Nem akar válaszolni. Magamban elátkozom.
- Miért rohantunk csak úgy el?- kérdezi lihegve Max, amint Dave elvonszolt a pályától.- Nem értem, mi bajotok van..
- Nekem semmi!- vágok közbe gyorsan, majd Dave-re mutatok.- Csak neki.
Dave zavartan összevonja a szemöldökét.
- Nekem sincsen semmi bajom.
- Akkor miért mentünk el?- értetlenkedik Nick is.
- Mert...- Dave kétségbeesetten keresi a megfelelő választ.- Belement a homok a gatyámba.
Összenézek a fiúkkal, majd egyszerre robban ki belőlünk a röhögés.
- Esküszöm, Dave, néha olyan vagy, mint egy lány- vihogok, és meg kell támaszkodnom Max-ben, ha nem akarok elesni a röhögéstől.
- Tök mindegy- Dave a hajába túr.- Inkább menjünk, oké?
Mellé lépek, hogy megfogja a kezem, de ő egymagában elindul.
- Mi baja van?- nézek össze tétlenül a fiúkkal.
- Gőzöm sincs. De szerintem menj oda és békítsd meg- int a fejével Dave felé Max, mire én csak sóhajtok és Dave mellé futok. Lépéseimet az övéihez igazítom, és őt nézem, miközben beszélek.
- Minden rendben?
- Ja- válaszolja, de még mindig nem néz felém.
- Nekem elmondhatod, ha baj van, ugye tudod.
- Persze- feleli, de nem néz rám. Összeszorítom a számat, majd pár pillanat múlva már mosolyogva karolok belé.
- Amúgy nem tetszik Troy- mondom neki, mire bezzeg felkapja a fejét.- Rendes tőled, hogy folyton segíteni akarsz... tényleg, imádlak érte. De nem kell mindig a védelmed. Már nagylány vagyok.
Dave megenyhülve, mosollyal az arcán néz rám.
- Az én nagylányom.
Átkarolja a vállamat, mire bőrünk egymáshoz simul. Nick és Max mellénk szaladnak, így együtt tesszük meg az utat Davékhez.
Hét óra felé járt, amikor Max és Nick elmentek Dave-től. Lassan vége lesz ennek a napnak is. Dave az ágyán hasal, én pedig mellette ülök törökülésben, és mindketten vadul rángatjuk a konzolokat.
- Ijj. De hülye vagy, Dave!- kiáltok fel, és félrerántom az autót, amivel versenyzek.- Miért akarsz lelökni?
- Hogy nyerjek?- kérdez vissza, majd elröhögi magát.
- Igazságtalan vagy- közölöm vele. Ezúttal én is megpróbálom letaszítani a "halálba", de Dave kitér az autóm elől, így én veszítek.
- Ennyit érsz- röhög rám, mire rácsapok a karjára.
- Hagyjál. Fázok.
- Én is- megdörzsöli a még mindig csupasz (és kockás) hasát, majd felkel az ágyból, és a szekrényéhez lép.- Felveszek egy pólót.
- Én is- felállok, hogy felvegyek egy pólót, amikor eszembe jut valami.- Te figyelj... hol is fogok aludni?
- Eredetileg a kanapén- mondja, miközben belebújik egy kék pólóba.- De, hogyha úgy érzed, kényelmesebb lenne egy pótágyon...
- Jó lesz nekem a kanapén- mosolygok. Előveszek egy bő pólót, majd, miután belebújok, egy rövidnacit is ráveszek a bikinimre.- Anyukád már itthon van?
- Igen, szerintem- von vállat, majd egy fehér törölközőt megfogva bevonul a fürdőbe.
A táskámat a vállamra kapom és lebattyogok a lépcsőn.
- Meg!- mosolyog rám a konyhapultból Helen, Dave anyukája.- De régen láttalak!
- Valóban- mosolygok, ő pedig kilép a pult mögül és megöleljük egymást.- Hogy vagy?
- Remekül- mondja, majd visszaugrik a sistergő ételhez, én pedig felkuporodom az egyik nagy székre, a cuccomat pedig leejtem magam mellé.- Éppen ma fejeztem be egy érdekes kutatást, a kamaszkori problémákról.
- Hű. Ez tényleg érdekes- biccentek.
- Tudtad, hogy ha egy tini lány megszállottan vagdossa magát, később a legkisebb problémák előfordulásakor is azt fogja tenni?
- Nem igazán.
- Nagyon sok olyan dolog van, amit nem tud az ember- Helen megcsóválja a fejét, majd felém pislog.- De ne aggódj, Meg. Mindenkin lehet segíteni.
- Értem- bólintok, majd elnevetem magam.- Mit csinálsz?
- Ó, csak gondoltam, hogyha már itt vagy, beújítok egy kicsit- a szakácskönyv fölé hajol.- Szecsuáni csirkét, zöldséges körettel.
- Jól hangzik- mélyen beleszimatolok a levegőbe. Az illat simogatja az orromat, én pedig hirtelen rájövök, hogy farkas éhes vagyok.
Nem sokkal később Dave lépked le a lépcsőn, miközben én Helennek segítek a csirkével.
- Te jó ég, Dave- felé fordulok, mire megáll, úgy dörzsöli a haját törölközővel.- Hogy lehet, hogy kétszer annyi ideig vagy a fürdőben, mint én szoktam?
- Hé- néz rám, miközben haja a szemébe lóg.- Ez nem igaz.
- Dehogyisnem.
- Neem- rázza a fejét, Meztelen felsőteste elé tartja a törölközőjét, egyik kezével rám mutat.- TE szoktál egy óráig bent szöszölni.
- Aljas hazudozó vagy- nevetek rá.
- Fogadunk?- tárja szét a karját, mire egy pillanatra eltöprengek, aztán nevetve bólintok.
- Felőlem. De tudd meg, hogy fehérneműben fogsz az utcán táncolni- kinyújtom rá a nyelvem, mire elkapja a derekam és megpörget, én pedig sikítva hagyom.
- Na menjél- enged el, miközben én még mindig nevetek, úgy megyek fel a szobájába.
20 perc múlva
Leszaladok a lépcsőn, miközben a hajam vizes tincsekben tapad a szürke, bő pólómhoz.
- Nyertem- közlöm velük, amint leülök az asztalhoz.
Dave szájából kiesik a falat (fúj) és megrökönyödve néz rám.
- Esküszöm, tavaly még egy órádba telt, mire megfürödtél.
- Az tavaly volt, édesem- mosolyog ránk Helen, én pedig vigyorogva leülök Dave mellé.
- Köszönöm- mosolygok Helen-re, ő pedig rám kacsint.
- Mit csinálsz?- mered rám Dave, amint el akarok venni egy husit a tányérról, amit Helen tart felém.- Anya, nehogy adj neki enni!
- De hülye vagy- rázom a fejem, majd elveszek egy húst a tálcáról.- Nem igaz, hogy melletted enni sem lehet normálisan.
Dave egy pár pillanatig meredten bámulja, ahogyan elvágom a csirkét és a számba akarom tenni, aztán oldalról rám ugrik, mire lerepülök a székről (kezemben a villával, rajta hússal) és mind a ketten a csempén kötünk ki.
- Te beteg vagy- röhögök rá, amint lelökdösöm magamról.
- Sajnálom- röhög ő is, és mielőtt leszállna rólam, megragadja a kezemet, amiben a villa van és leharapja róla a csirkefalatot.
- De naa- biggyesztem le a számat, és finoman meglököm a vállát.- Miattad elhalálozott a csirkém.
- Te is megölted volna- mutat rá, én viszont csak rámosolygok, majd visszamászom a székemre. Helen mosolyogva figyel minket.
Dave is leül, majd úgy megvacsorázunk, mintha mi sem történt volna. :)
Mikor este megágyazom a kanapét, lépteket hallok a lépcső felől. Aztán egy párna vágódik nekem.
- Hoztam párnát- mondja utána Dave, én pedig a fejemet rázva elmosolyodok, majd a párnát a kanapéra dobom.
- Kösz.
- Alap.
Aztán Dave (mintha csak megtehetne ilyesmit) beveti magát a nagy nehezen megágyazott kanapéra.
- Naa- "háborodok fel" és a nagy batár lábait ledobom a kanapéról, felfekszem a helyükre és a lábaimat Dave ölébe teszem.
- Ez tényleg sokkal jobb- ölti ki rám a nyelvét gúnyosan Dave, én pedig mosolyogva bólintok.
- Nekem igen.
Dave mosolyogva benyomja a tévét és miközben a Spongya Bob legújabb részét nézzük, Dave szólal meg.
- Amúgy szeretem, ha itt vagy.
Na, ez érdekes. Érdeklődve felülök, miközben a lábam még mindig Dave ölében van.
- Komolyan?- kérdezem mosolyogva.
- Ja- biccent, majd rám néz.- Legalább van kit szadiznom.
- Hülye- reagálom le, mire Dave odanyúl és meglöki a vállam.
- De komolyan- mondja.- Anyát nem lehet letarolni a székről.
- Engem se, ha már itt tartunk- jegyzem meg, mire Dave felvonja a szemöldökét egyetlen mozdulattal letaszít a kanapéról. A lábaim fellendülnek a levegőbe, miközben levágódok a földre.
- Ez nem volt szép- mondom, miközben vissza mászok és egy kísérletet teszek, miszerint lelököm Dave-et a kanapéról. Nem járok sikerrel.- És még nehéz is vagy.
- Bocsánat.
Mosolyogva vissza fekszek mellé, lábaimat az ölébe teszem, fejemet a karfára hajtom, és már csak azt veszem észre, hogy az álmok sötét olajában úszom.
