13. rész

Félelmetes dolog ez. Úgy sétálunk, mintha minden tökéletes lenne. Csak mi ketten, kézen fogva. Igen, azt hiszem, minden tökéletes.
- Te lennél lány?- kérdezem hirtelen. Dave meglepetten néz rám, továbbra is a kezemet fogva.
- Mi van?
- Lennél lány?- nevetek fel.
- Már nem azért...- kezdi töprengve.- De ez hogy jött?
- Naa, válaszolj!- kérem, és meglóbálom összekulcsolt kezünket.
- Hát- a távolba mered, és úgy válaszol.- Aha.
- És miért?- kérdezem kíváncsian.
- Mert akkor szép lennék. Szebb, mint te- mutat rám, mire tettetett felháborodással nézek rá.
- Na kösz.
Dave felnevet, és átkarolja a vállam. Ahogy így sétálunk, elgondolkodok. Annyi időn keresztül, olyan elszántan próbáltam harcolni az érzéseim ellen, hogy már attól éreztem fájdalmat. Kétségbeesetten hessegettem a gondolatot, hogy esetleg bele vagyok zúgva a legjobb barátomba, mivel véget vetettem volna a barátságunknak. De ahogy eltelt egy kis idő, ráébredtem, hogy tulajdonképpen, sosem vetnék véget neki. Sosem mondanám el neki, ha csak ő nem áll elő valami hasonlóval. Szóval, akár nyíltan is ki lehetne jelentenem magamban, hogy mit érzek iránta, mert ezt ő úgysem tudná meg soha. Vannak érzések, amiket jobb lenne nem érezni. De sajnos, ezt sem mi irányítjuk.
Elég messzire elsétálunk, így némán, és csak akkor eszmélek fel a kábulatból, amikor Dave lehúz egy padra.
- Hú, már majdnem lerohadt a lábam ebben a cipőben- fújom ki a levegőt, mire Dave felröhög, én pedig gyorsan kibújok a cipőmből. Bár azért nem fáj annyira a lábam, zokni nélkül voltam benne, ami rendesen feltörte a sarkam.
Dave mosolyogva figyeli, ahogyan felteszem a fekete cipőimet a padra, a lábaimat kinyújtom, és kifulladva a vállára dőlök.
- Hogy tetszett a deszka, amúgy?- kérdezi, hogy megtörje a csendet.
- Öhm- elgondolkozok.- Szeretek deszkázni, meg minden. De, hogy őszinte legyek, éreztem már magam jobban.
- Mondjuk, most?- néz rám. Mosolyogva felnézek rá.
- Mondjuk.
Dave előveszi a kezét a hátam mögül, és magához ölel, miközben hátradől a padon. Ösztönösen átteszem csupasz lábaim a combján, mire egyik kezét a vádlimra teszi. Kényelmesen belefészkelem magam a vállgödrébe, és hagyom, hogy puszit nyomjon a homlokomra. Annyira szerelmesnek érzem magam, amennyire lehetséges.
- Kyle-al mi a helyzet?- kérdezi Dave. Annyira meglep a kérdése, hogy felhúzom a szemöldökeim.
- Mi lenne?- kérdezek vissza.
- Tudod, hogy értem.
Hirtelen úgy érzem, mintha egy vas kéz markolna a szívembe, olyan erővel facsarodik össze. Összeszorítom a számat, és megmarkolom Dave pólóját. Annyira elfelejtettem Kyle randi-meghívását a jövő szombatra, és annyira beleéltem magam, ebbe a Dave-es pillanatba, hogy most minden porcikám sírna.
- Ma beszéltünk Facebook-on- mondom közömbösen, ügyesen elhallgatva, mit beszéltünk meg szombatra.
- Meg- néz rám Dave, kissé eltolva magától. Szemeiben gyengéd aggódás tükröződik.- Örülök, hogy jól kijössz vele. De, ha megbánt.

~Dave~

- Örülök, hogy jól kijössz vele- ránk ne szakadjon az ég...- De, ha megbánt...

- Nem fog- biztosít Meg halkan, én pedig úgy érzem, mintha gyomorszájon vágtak volna. 

- Ajánlom is neki- biccentek finoman, mire érzem, hogy Meg feljebb tolja magát, és egy puszit nyom az arcomra. Elvigyorodva ölelem megint magamhoz, és mélyen beszívom a haja illatát. 

- Nem sétálunk tovább?- néz rám Meg, én pedig már állok is fel. Egy pillanatra sem engedjük el egymás kezét, miközben Meg ujjaira függeszti cipőit, és elindulunk.
Mezítláb lépked mellettem, én pedig mérhetetlen boldogsággal figyelem. Ő nem is sejti, mit jelent nekem. Nem lennék képes tönkretenni a barátságunkat, azt a dolgot, ami mindennél többet jelent nekem.

~Meg~

Dave ujjai védelmezően fonódnak össze az enyémekkel. Az idő tökéletes: úgy süt a nap, mintha kellene, de azért már kezd egy kissé lehűlni, pont annyira, hogy ne izzadjon a tenyerem, Davé-be csúsztatva. Ő folyamatosan beszél, én pedig hol a száját, hol a szemét nézem. Mikor a szemembe néz, a szája valami irtózatosan édes mosolyra húzódik, és kissé szorít ujjain. A szívem hevesen dübörög, és mosolyogva lesütöm a szemem.
- ...és akkor ja- fejezi be a mondandóját. Őszinte leszek: fogalmam sincs, miről beszélt.
- Aham- bólintok, és ránézek.- Tudod, mi a furcsa?
Amint ezt kimondom, Dave oldalra kapja a fejét, és elkerekedik a szeme. Én is oldalra nézek, de mielőtt látnék valamit, Dave hihetetlen sebességgel félreránt az útból. Keményen a mellkasának ütközöm, de ő, mintha nem is érezné, még csak meg sem billen. A biciklis srác anélkül zúg el mellettünk, hogy legalább egy "bocsit" odaböfögne. Dave halkan szitkozódva néz utána, majd lepillant rám. Még mindig a hasához vagyok préselődve; érzem a vékony pólója alatt megfeszülő izmokat. Ujjai kibújnak a kézfogásból, és a derekamra vezeti a kezét. Mikor megszólal, a hangja rekedt.
- Azt hiszem, igen.
Egészen közel hajol, mire a szívem feldübörög. Egy pillanatra érzem a leheletét, amint az arcomat simogatja, majd végül elhajol és egy puszit nyom a homlokomra. Behunyom a szemem, és azt kívánom, bárcsak ne lenne ez az egész ilyen bonyolult.
Dave végigsimítja a karom, és ujjait a kezemre kulcsolja. Kiráz a hideg, és próbálom megnyugtatni magam. Semmi sem történt. Nyugi, Meg. Minden oké.
- Min gondolkodsz?- kérdezi Dave, miközben kiérünk a parkból, és újra az üres utcán sétálunk.
- Csak...- keresem a szavakat.- Csak azon, hogy vajon mikor végezhetnek Max-ék.
- Fogalmam sincs- áll meg, majd a kezemet el sem engedve belenyúl a zsebeibe, és előkeríti a telefonját. Eközben én ledobom a cipőimet, előveszem a mobilom és benyomom a fényképezőgépet. Dave éppen a füléhez tartja a telefont, amikor oldalra fordulok, és magunk elé tartom a telefonom. Kezünk még mindig összekulcsolva és ez nem is látszik a képen. Kicsit felemelem a fejem és az orrom belefúrom Dave nyakába, mire felnevet. A képen az arcomat eltakarja a hajam, Dave-ből pedig csak a szája látszik, amit széles mosolyra húz, kivillantva ezzel tökéletes fogait. Mosolyogva felteszem a képet Snapchat-re, de előtte még elmentem.
Időközben Dave leteszi a telefonját, majd vigyorogva néz rám.
- Mi az?- nevetek fel, mire belebök az oldalamba.
- Hova tetted ki azt a képet?- kérdezi kuncogva.
- Milyen képet?- adom az ártatlant, ő pedig átkarolja a vállam.
- Egyébként Max-ék lassan végeznek- mondja, csak úgy mellékesen.
Miközben tovább indulunk, megrezzen a telefonom. Valaki Snap-en küldött egy üzenetet. Gyorsan megnyitom, majd hangosan felnevetek. Dave kíváncsian hajol elém, hogy megnézhesse. A képen Josh van, amint széttárja egyik kezét, mivel a másikkal a kamerát fogja. Belelóg a feje, eltátott szájjal bámul a kamerába, a háttérben pedig Max a fejét fogja. A kis, fekete sávba csak ennyi van írva: "Mikor jöttök már össze?".
- Hülye- röhög fel Dave, nekem pedig összeszorul a gyomrom, ahogyan én is felnevetek.
- Na, figyu- feltartom a telefonom, mire megjelenünk a képernyőn. Én kinyújtom a nyelvem, Dave pedig a vállamra fekteti az állát, majd bebandzsít a kamerának. A kép alá nem írok semmit, csak nevetve elküldöm Josh-nak.
Tovább sétálunk, folyamatosan nevetve, amikor a láthatáron ismerős alak tűnik fel. Mikor közelebb érünk hozzá, már biztos vagyok benne, hogy Kyle az. Lenyelem a torkomat fojtogató gombócot, és mosolyogva hagyom, hogy Dave elengedje a kezem. Imádom Kyle-t, de olyan jó az időzítése.
- Na, mizu?- lép hozzánk mosolyogva, és egy mozdulattal magához ölel. A gyomrom megremeg, mikor megérzem az illatát.
- Nem sok- nevetek fel. Mikor elengedjük egymást, újból megdöbbenek, milyen csodásan kékek a szemei, és milyen jól áll neki a kócos haj. Kyle Dave-hez lép, és, miután lepacsiznak, visszafordul hozzám.
- Téged kerestelek- mosolyog rám, mire próbálok nem elpirulni, és nem tudomást venni Dave-ről, aki látványosan forgatja a szemeit.
- Tényleg?

~Dave~

- Téged kerestelek- vigyorog rá Kyle. Pff. Olyan gáz, hogy így próbálkozik. Unottan megforgatom a szemeim.

- Tényleg?- mosolyodik el Meg, olyan lányos mosollyal, amilyet nagyon ritkán szokott. Oké, hogy minden olyan fiú idegesít, aki Meg közelében van (most nem Max-re, Josh-ra vagy akár Nick-re gondolok, hanem ilyen szarházikra), de azok hamar feladják. Kyle viszont kitartó. Rohadna meg. 

- Aha. A szombatra gondoltam- vigyorodik el, nekem pedig elkerekednek a szemeim. Mi van?
- Ümm, igen- nevetgél Meg. Elég kínosan érezheti magát. Igazából nem érdekel, csak azt magyarázza el nekem valaki, miről van szó.- Nem felejtettem el.
- Reméltem- kacsint rá, én pedig mélyen beszívva a levegőt, inkább elfordítom a fejem. Na, ne már, hogy ez itt flörtöl fele.
- Na és? Veled mizu?- vált témát a lány, úgy mosolyogva, hogy még én is megolvadtam volna tőle. De jelenleg leütnék valakit.
- Nem megyünk el valamerre?- kérdezi a srác, aztán rám pillant, mire felvonom a szemöldököm.- Vagy ti...
- Nem- vágja rá Meg, én pedig még jobban felvonom a szemöldököm.- Vagyis. Vissza akartunk menni a többiekhez, de szerintem nem lenne gond, ha kicsit sétálnánk.
- Akkor jó- mosolyodik el Kyle. Azt a rohadt, de idegesít.
Most Meg rám pillant, mire hanyagul megvonom a vállam.
- Felőlem. Én úgy is lassan hazamegyek.
- Rendben- mosolyog rám biztatóan Meg. Halványan viszonozom a mosolyát, és zsebre vágom a kezem.
- Akkor megyek is- közlöm velük. Meg keze tétován megmozdul, de én csak óvatosan megrázom a fejem, és feléjük küldve egy mosolyt, elsétálok.
Még hallom, ahogy mögöttem Kyle megkérdezi Meg-et, minden rendben van-e. A lány válaszát már nem hallom. De igazából nem is érdekel.
Aztán, mikor befordulok a sarkon, a falnak dőlök és a hajamba túrok ujjaimmal. Hogy lehettem ekkora barom? Nem így kellett volna viselkednem. Klassz, hogy az ember akkor jön rá, mit is kellett volna mondania, amikor már úgyis mindegy. Megdörzsölöm az arcom. Én barom. Nemrég azt mondtam magamnak, hogy teljesen mindegy, mit érzek, sohasem fogom kimutatni. Erre most? Annyira átlátszó voltam, hogy az kész. És Meg-nek is tuti szarul esett. Ahh, Dave, mekkora egy barom vagy.

~Meg~

Kyle kedvesen rám mosolyog. Annyira rendes srác, nem tehetem meg vele, hogy itt totálisan szét esem. 

- Megyünk?- kérdezem. Össze kell szednem magam. Dave miatt nem lehetek ilyen... Oké, hogy kézen fogva mászkálunk, de mindenki pontosan tudja, hogy nem ÚGY. 

- Persze.

Kyle nem nyújtja a kezét, ahogyan az első találkozásunknál sem tette. Csak elindulunk egymás mellett, miközben én kétségbeesetten próbálom kizárni a fejemből Dave-et, aki, mintha csak direkt szekálna, beférkőzött a gondolataim közé.

- Szóval- töröm meg a csendet, és mosolyogva Kyle-ra sandítok.- Akkor mi lesz a szombattal? Ha addig ennyiszer összefutunk...

- Véletlenül kezdtelek el keresni- teszi fel a kezeit, mire elnevetem magam. Vigyorogva beletúr szőkés hajába, miközben fényes kék szemeit le sem veszi rólam.

- Én is ezt mondanám- pimaszkodom vele, mire belebök az oldalamba. A hirtelen mozdulattól felsikoltok, és egyből Dave jut eszembe. A fenébe.
Kyle nevetve magához húz, én pedig mosolyogva belefúrom az orrom a pólójába.


Reggel, amint felkelek, a szekrény elé pattanok, és kiválasztom a mai szettem. A fürdőbe lépve megmosom a fogam, felteszek egy kis spirált, majd megfésülve a hajam összeborzolom. Végül a tükörbe nézve megállapítom, hogy benne vagyok az "elmegy" kategóriában, és sietve a vállamra kapom a hátizsákom, majd leszaladok a lépcsőn.
 
Anyáéktól elköszönve kilépek az ajtón. Tekintetem megakad Dave-n, aki a fekete, férfivázas biciklijén ül. Érkezésemre felpillant, és elvigyorodik. Megremeg a gyomrom, és leugrálok mellé.
- Hol a motor?- kérdezem, mire elneveti magát.
- Nem volt kedvem azzal jönni- von vállat, majd a derekamnál fogva magához húz és egy puszit nyom a homlokomra.- Mehetnénk?
- Persze- nevetem el magam, és engedelmesen felülök a sötét vázra. Dave kicsit feljebb tol, aztán elkezd tekerni.
- A szoknyám!- sikoltok fel nevetve és a combomra csapom a kezem, mivel felfújja a szél a szoknyámat.
- Meg!- kiált fel Dave, és nagyot rántva a kormányon elkerüli, hogy baromi nagyot essünk.- Maradj már nyugton.
- Jó, bocsi- kuncogok. Az egyik kezem továbbra is a combomon van, mivel a szembe szél kegyetlenül bevág a ruhám alá.
Hamarosan odaérünk a suli elé, én pedig megkönnyebbülve ugrok le a bicikliről. Persze, nem is én lennék, ha ez zökkenőmentesen menne; a szoknyám alja beleakad a bicikli vázába, és mikor leugrok, az anyag felcsúszik, én pedig érzem, hogy szabaddá válik a combom, és a... fenekem. Mielőtt bárki is észre vehetné, gyorsan visszaugrok Dave vázára, aki meglepődve néz rám.
- Mit csinálsz?- kérdezi, én pedig a szoknyámat rángatom, miközben a lábaimmal próbálom tartani magam.
- Beakadt a szoknyám, segíts- kérem suttogva. Veszi az adást, és int, hogy lépjek le. Dave már látott bugyiban (na, meg fürdőruhában), így mellette nem érzem kínosan magam, amikor leugrok, és félig kint van a fenekem.
- Azta- kuncog fel, mire gyilkos tekintettel hátra nézek. Gyorsan mögém áll, ezzel eltakarva a kilógó alsóneműmet. Egyik kezével hátulról átöleli a derekam, a másikkal pedig a szoknyám szélét rángatja.
- El ne szakítsd!- szólok rá, ő pedig vigyorogva tépi tovább a ruhadarabot.
- Mi folyik itt Gyöngyösön?- ér hozzánk Josh, és a szemöldökét vonogatva rám vigyorog.
- Ember, Meg-nek beakadt a szoknyája- mondja Dave, félig röhögve.- Segíts már.
Josh megkerüli a járművet (a biciklit, ugyebár) és két kézzel próbálja kicsippenteni a szoknyámat. Én pedig úgy állok Dave előtt, mint egy elcseszett balerina; félig lábujjhegyen kell állnom, hogy azért ne legyen kint teljesen a bugyogóm. Pillantások vetülnek rám, én pedig kezdem magam egyre inkább zavarban érezni.
Aztán valami "szakadás-hang" szakítja meg a totális zavartságomat. A fejemet hátrakapom, ahol is Josh kezében a szoknyám egyik cafatja lóg, míg a türkiz ruhadarab visszahull a combomra.
- A szoknyám- tátom el a számat, és a fenekemhez kapok.- Jézus.
- Nem látszik annyira- biztosít Dave, majd összevonja a szemét, a szoknyámat tanulmányozva.- Na jó. Ki van a feneked.
- Úr isten!- sipítozok, és idegesen húzódok közelebb Dave-hez, aki összeröhög Josh-al.- Ki van a bugyim. Most mi legyen?
- Köss a derekadra egy pulcsit- javasolja Josh.
- Nincs pulcsim- húzom el a számat, és próbálom nem figyelembe venni a mellettem elhaladó lányok lesújtó pillantásait.
- Nekem van- szól közbe Dave, és a táskáját ledobva kibújik a pulcsijából. Meleg lesz ma, de szerintem csak azért vette fel, mert menő. Előttem átnyúlva a derekamra köti a pulóverét, és ellép mögülem.
- Na, ez így még jobb- dörmögöm, és körbeforgok.- Hogy nézek már ki?
- Nagyon is jól nézel ki- mosolyog rám Dave, én pedig kezdem elhinni, amikor mellém lép, és egy puszit nyom a homlokomra.
Na, ja. Így kezdődik el az utolsó tanítási hetünk a suliban.

12. rész

Meleg van, és sötét. Futok. A lábaim olyan nehezek, mint az ólom. A levegő meleg és párás. Mikor beszívom, ráül a tüdőmre, és fuldoklom. Nehezen kapok levegőt. De futnom kell, még akkor is, ha kínszenvedés. Mögöttem halálhörgés.

Dave-et hallom ordítani a távolból. Segítségért kiált. Visszakiabálok neki, hogy tartson ki. És megint ordítás. Már látom Dave-et. Egy csuklyás pasas áll előtte, a kezében kötél van, és Dave nyakára akarja tekerni. Dave csak ordít. Gyorsabban próbálok futni, de a lábaim nem visznek tovább. Valaki megragadja a derekamat, és próbál visszatartani. Azt kiabálja, hogy ne menjek oda. Felismerem a hangját- Kyle az. Magához szorít, és azt mondja nekem, hogy nem tudok segíteni Dave-en. Sikítok. A torkom is fáj, de sikítok. Mintha a hangommal próbálnám megmenteni Dave-et. Kyle karjai még mindig a derekamon vannak. Le akarom fejteni magamról. Karmolom, de nem ér semmit. Már a könnyeim is folynak. 

A csuklyás alak Dave nyakára teszi a kötelet, és elrántja. Ömlenek a könnyeim, és úgy üvöltök, ahogy a torkomon kifér. Kyle szorosan ölel magához, és próbál megnyugtatni.

- Meg! Meg! Hé. Itt vagyok. Meg! Ébredj fel. Meg!

Könnyben és izzadságban úszva felülök a kanapén. Kapkodva veszem a levegőt, és ledobom magamról a takarót. Dave a kanapé előtt térdel, szemei alatt karikák, és aggódva pislog rám. A megkönnyebbüléstől újra elsírom magam, és gondolkodás nélkül magamhoz szorítom Dave-et. Ő is keményen átöleli a hátam, és megnyugtatóan simogatja. Belefúrom az arcom a vállába, és próbálok megnyugodni. Csak álom volt. Csak álom. 

Dave még mindig ölel, úgy ül fel a kanapéra. Hagyja, hogy hozzá bújjak, és megint magához ölel.

- Minden rendben. Itt vagyok, nyugi- mondja halkan.

A hajamat simogatja, és lassan ringat. Mikor kisebbek voltunk, akkor is mindig így nyugtatott meg. Sosem voltam sírós fajta, de ha valami megijesztett. vagy, ha rosszat álmodtam, mindig Dave próbált segíteni. 

- Gyere- felhúz, és az arcomra néz. Csak akkor veszem észre, hogy ég a lámpa.- Menjünk fel, oké?

- Oké- motyogom. Dave magához ölel, aztán felhúz az emeletre, miközben lekapcsolja a villanyt. Gyorsan mellé szegődök, nehogy beszívjon a sötétség. 

A szobája most megnyugtat. Ég a kislámpa az éjjeli szekrényén. Dave illat van. Leül az ágyra, beljebb gurul, és hagyja, hogy én is bevessem magam mellé. 

- Rosszat álmodtál?- kérdezi, miközben mellé kucorodom.

- Igen... Honnan tudod?

- Sikítottál- összevonja a szemöldökét.

- Nem ébresztettem fel Helen-t?- kapom a kezem a szám elé.

- Nem- elmosolyodik, és magához ölel.- Nagyon jó alvó.


Másnap délután már otthon ülök. Anyáék hazajöttek, tele élményekkel. Na jó, igazából apa leégett (?), és anya rájött, hogy Jason még nem szobatiszta. Anya elmondása szerint, amikor a szoba sarkában rátalált Jason "ajándékára", először azt hitte, bement valami állat a házba, és az piszkított a padlóra, de aztán meglátta Jason vigyorgó pofiját, nyakig kakisan, úgyhogy lebukott a kis srác. Szóval a famíliának csupa fantasztikus élménye volt. Elmeséltem még délelőtt anyának, hogy megismertem Kyle-t, mire ő boldog lett, apa pedig ingerülten arról magyarázott, hogy "lemegy a pincébe a puskáért most már". Megható volt, meg minden, de nincs is pincénk. Amúgy meg apa nem szereti, ha fiú kerül a képbe... Dave-et kivéve, persze. Őt már megszokta, hiszen ovis korunk óta egymás nyakában vagyunk.
Úgyhogy most az ágyamon hasalok, állam alatt párnával, telefonnal a kezemben, és éppen Dave hülye fejes képén röhögök. Magam elé emelem a kamerát, és én is vágok egy lehetetlen fejet, majd elküldöm neki, mire ő is eggyel válaszol. Azt mondják, az az igaz barátság, amikor a másiknak küldesz ronda szelfiket. 

Aztán érkezik egy másik értesítésem. Valaki ismerősnek jelölt. Hatalmasat nevetek, amikor látom, hogy Kyle Marck ismerősnek jelölt. Ösztönösen rányomok a "visszaigazolás" gombra. Boldogan mosolygok a készülékre, ami azonnal megrezzen. Kyle rám írt.
Kisebb sikító roham után (az ágyamon ugráltam, mint egy idióta), nyugodt szívvel írok neki vissza egy "hali:)"-t. Kyle rögtön válaszol, és élénk csevegésbe kezdünk.
Kyle: régen láttalak :D
Meg: ja, már én se bírom nélküled xd
Kyle: valamikor megint össze kéne futni
Meg: szerintem is:)
Kyle: de am már úgyis megbeszéltünk jövőhétre egy "rándevút"
Meg: tényleg *o* úú, vigyél étterembe:3 :DD
Kyle: aha, persze xd
Meg: de most miért?:D olyan cukik lennénk
Kyle: ja, mint valami elcseszett romantikus kamaszfilmben:D
Meg: de az is cuki, nem?:3
Kyle: baromira xd
Meg: de komolyan xd már úúgy kiöltöznék:D
Kyle: felőlem estélyit is felvehetsz, engem nem zavar xd de fix, hogy nem viszlek egy puccos étterembe, ahol kaviárt szolgálnak fel:D
Meg: pedig olyan régen ettem már kaviárt xdddd de nem, most őszintén, inkább csak üldögéljünk egy padon, ne?:)
Kyle: héé, a randiötleteket a fiú adja, neked csitu van:D
Meg: neked is ez jutott eszedbe?:3 :DD
Kyle: dehogy...... na, de tényleg, te csak ne ötleteljél
Meg: na miaz, meg akarsz lepni?:3
Kyle: namár xdd én kilépek:D
Meg: de olyan cukiii:3
Kyle: elég lesz:D
Meg: oké, befejeztem:3

Hirtelen megcsörren a telefonom, én pedig vigyorogva a készülékre nézek. Az a kép villog rajta, amit a hintán ülve csináltunk, Kyle-al.
- Igen?- nevetve veszem fel.
- Tök menci, ha én hívlak, nem?- mondja a vonal másik végén.
- Valóban. Elég jól nézünk ki ezen a képen- töprengek.
- Amúgy is- szinte látom, ahogy vigyorog.- Sajnálatos módon ki kell bírnod nélkülem szombatig.
- Nyugi, én megleszek- biztosítom.- Csak az a kérdés, te melyik napon fogod felakasztani magad...
- Na, én vagyok az erős, összeszorított fogakkal szenvedő pasi, te pedig a sírós, gyenge idegrendszerű városi fruska- mutat rá.- Kizárt, hogy én legyek előbb öngyilkos.
- Elméletben tényleg én lennék a gyenge idegrendszerű- mondom.- De csak a horrortól félek.
- Hehe, kis pisis.
- Na, nem kell azért szekálni, mert nem szeretem a horrort- mondom, tettetett "durcizással".
- Mellettem se szeretnéd?
- Nem, nem hiszem.
- Pedig már kezdtem magabiztos lenni- neveti el magát.
- Az felejtős- nevetek én is.

Miután letettük a telefont, nagyon sokáig meredtem a készülékre. Olyan furcsa, hogy Kyle-al ilyen jól kijövök. Be kell valljam, eléggé megkavart a srác; eddig biztos voltam abban, hogy Dave a keresett srác. Most viszont... Jó, oké, nem inogtam meg (annyira), még mindig kiráz a hideg, és melegség önti el a szívem, ha Dave hozzám ér, vagy rám mosolyog, de ugyanezt érzem, amikor Kyle csinálja ugyanezt. Jhajj, istenem, miért ilyen átkozottul bonyolult ez?!
- Na, milyen?- kérdezi anya. Bólogatva tömök a számba még egy adag tésztát, és ami a végén lelóg, nagy levegővel beszippantom.
- Szerintem, hogyha mindenki hallgat, és eszik, nem lehet rossz- jegyzem meg, mire apa tele szájjal felnevet.
- Jason, az ég áldjon meg!- anya odanyúl, és felvágja az öcsémnek a tésztát, aki, ahelyett, hogy megette volna, a hajára kente.
Apával hangosan nevetve figyeljük a jelenetet, aminek következtében anya is tiszta tészta lesz.
- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem elment az étvágyam- apa fintorogva félretolja a tányérját, mire nevetve követem a példáját.
- Na, sziasztok akkor- forgatja a szemét anya, és tovább küzd Jason-nel.
Felbaktatok a szobámba, és végigfekszem az ágyamon. Holnap megkezdődik az utolsó hét az iskolában, Dave-el viszont (meg pár sráccal) már most elkezdtünk készülni a nyárra. Persze, ha nyakig benne leszünk, oltári bulizások, deszkázások (azt ígérte, ezen a nyáron megtanít), és emlékek lesznek készülőben.
Hirtelen megcsörren a telefonom, mire áthengeredek a másik oldalamra, és fél kézzel a telefonomért nyúlok. Dave neve újra, meg újra felvillan a képernyőn.
- Mondd- szólok bele vidáman.
- Kijössz?
- Ja, mehetek- ülök fel, és már szállok le az ágyról.
- Hozd már Jason-t is- kéri nevetve.- Régen láttam.
- Ilyenkor aludni szokott.
- Azért kérdezd meg anyud, hátha kihozhatod egy picit- kérlel olyan hangon, mire önkéntelenül is el kell mosolyodnom.
- Oké, na. Találkozzunk a játszón, oké?- felállok, és már indulnék az ajtóhoz, amikor megállít.
- Elétek megyek.
- Miért, hol vagy?
- A játszótéren- közli.- De felétek sok a huligán.
- Velem lesz az öcsém is- emlékeztetem vigyorogva.
- Pláne- szinte látom, ahogyan forgatja a szemeit. Felnevetek.
- Nekem mindegy. Na, de akkor indulunk.
Azzal leteszem. Még egy ideig vigyorgok magamban, aztán leveszem a pizsimet, felveszek fehérneműt, aztán vagy öt percig a szekrény előtt ácsorgok, míg végül kiválasztok, egy amolyan "a kétéves öcsémmel, és a legjobb barátommal leszek, aki fiú" szettet.

A mosdóban gyorsan felteszek egy kis szempillaspirált, megfésülöm a hajam, fogat mosok, és lebaktatok a lépcsőn.
- Anya- kiáltom el magam, és beszlalomozok a konyhába. Anya éppen Jason-t tisztogatta, apa pedig újságot olvasott.- Elvihetem Jason-t sétálni?
- Na- lepődik meg anya, és apa is leteszi az újságot.- Nagyon régen sétáltatok már együtt.
- Tudom- sütöm le a szemeimet.- De ma Dave mondta, hogy menjek ki, és Öcsi meg úgyis itthon meresztené a popóját, úgyhogy gondoltam, miért ne- azzal megböködöm a pockos hasát, mire felnevet.
- Nekem tetszik az ötlet!- csapja össze anya a tenyerét, és apa is bólogat.- Felőlem sétálhattok. Addig is mozog egy kicsit. De Jason-t hozd haza hatra, rendben? Te maradhatsz kicsit tovább, de neki aludni kell, meg különben is: holnap iskola!
- Hétre itthon vagy- mutat rám apa, én pedig keményen bólintok. Holnap suli, francnak van kedve ilyenkor estélig kint lófrálni.
- Na, mehetünk?- kérdezem tőlük, majd kiemelem Jason-t a székéből, és gyorsan feladom rá a kis cipőcskéjét.
Anyáék mosolyogva nézik, ahogy kézen fogom, és kimegyünk az ajtón.
- Na, tudod, hova megyünk, Bogyó?- nézek rá. Jason hatalmasra mereszti csillogó szemeit, és nyálas szájjal felnevet.
- Neeem.
- Dave-hez, a játszótérre- kacsintok rá, mire felvisít, én pedig nevetve felkapom, és megpörgetem.
- Nyaaaa, tegyél lee!- visong, mire nyomok egy cuppanós puszit puha pofijára, és leteszem.
Kézen fogva sétálunk még egy picit, aztán feltűnik a játszótér.
- Ott van Dave!- mutat kis kezével a fiú irányába, aki egy hintán gubbaszt, mikor pedig meglát minket, vigyorogva felkel, és felénk lépked.
Jason elengedi a kezem, és a srác felé kezd szaladni, aki félúton elé fut, és a hátára kapja.
- Úristen, te sós zsák- röhög Dave, és körbeforog az öcsémmel, aki vígan nevetgél.
- Akkor nekem ne köszönj- nyújtom ki rá a nyelvem, mire megforgatja a szemeit, és félkézzel magához ölel, mivel a másik kezével Jason-t tartja.
- Merre?- kérdezi felém fordulva, én pedig csak megvonom a vállam.
- Menjetek előre.
- Miért?- kérdezi rosszat sejtve, majd Jason-t egy mozdulattal a nyakába ülteti.
- Menjetek már- nevetve kissé meglököm Dave-et, aki a fejét rázva elindul, nyakában Jason-nel.
Mosolyogva nézem hátulról, ahogyan Dave (nyakában Jason-nel) elindul. Annyira aranyosak, hogy előveszem a telefonom, lefotózom őket hátulról (mondanom sem kell, milyen klassz kép lett), és felteszem Snapchat-re.
Melléjük szaladok, és a tempót felvéve felnyúlok, hogy megfogjam Jason egyik kezét, míg a másikat Dave fogja. Önkéntelenül is elképzelem, hogyan nézhetünk ki elölről.
Nevetve figyelem, ahogy Jason a kezünket elengedve megragadja Dave haját, aki körbe forog a kis sráccal.
- Hé, az nem Nick?- mutatok előre. A sarkon egy "Nick-hasonmás" áll, vigyorogva int felénk egyet.
- De, az ő- hunyorog oda Dave.
Nick előveszi a telefonját, mi pedig közelebb megyünk hozzá. Jason a levegőbe emelve karjait felnevet, mire mi is felnevetünk. Dave nekem nyújtja a kezét, mire vigyorogva megfogom- így megyünk tovább.
- Na mizu?- kérdezi mosolyogva Nick, mire hozzá lépek, és megölelem.
- Nem sok. Hogy vagy?- kérdezem nevetve, ő pedig nyom egy puszit az arcomra.
- Ki a kis srác?- néz fel Jason-re, aki Dave hajával játszik éppen.
- Az öcsém- mutatok rá.- Nagy yolo.
- Látom- bólogat, majd lepacsizik Dave-el.- Hova hova?
- Nem tudjuk- von vállat Dave, és felnyúl, hogy lefejtse az öcsém kezeit a hajáról.- Csak sétálgatunk.
- Max mondta, hogy néhány haverja deszkás bemutatóját megy megnézni- Nick a telefonjára pillant.- Engem is hívott, de nem ismerek onnan senkit.
- Joe-ék bemutatójára?- vonom össze a szemöldököm. Régebb óta tudom, hogy a srác deszkázik, bár még egyetlen bemutatójukon sem voltam, ami azért cinkes, mert a fiú egyébként nagyon jó barátom.
- Asszem ja- biccent Nick, amikor megcsörren a telefonja.- Max az.
Azzal felveszi. Valami olyasmiről szól a beszélgetés, hogy Max nem tudja, hol van Nick, Nick meg nem tudja, miért kell odamennie, ahol Max van, mert tökre nem ismer senkit, Max viszont ragaszkodik hozzá, hogy Nick ott legyen, erre Dave felröhög, Max meghallja, megkéri Nick-et, hogy hangosítsa ki, megtudakolja, ki áll még Nick körül, aztán kiadja parancsba, hogy hordjuk magunkat a deszkásokhoz.
- Na, gyerünk- ez Max utolsó szava, és már le is tette a telefont.
- Akkor menjünk- vonok vállat, és Dave-re nézek.- Bírod még?
- Meg, mindjárt megsértődök- nyújtja ki rám a nyelvét, mire felröhögök.- Vagy 16 kiló az öcséd, még szép, hogy bírom még.
- Jó, na- teszem fel a kezeimet, Nick pedig érdeklődve figyeli a jelenetet.- Csak kérdeztem, mert tudod, tud ám sétálni is a kis ember.
- Bírom, nyugi- vonja fel a szemöldökét, én pedig elnevetem magam.
- Mehetnénk?- tárja szét a kezét Nick, mire hevesen bólogatva elindulunk.

Max hamarosan feltűnik, egy tucat deszkás mellett. Dave folyamatosan a nyakában tartja az öcsémet, mondván, "még csak az kell, hogy elvesszen a kölök", úgyhogy, miután Nick közölte vele, hogy nem normális, az alaphangulata is megvolt a délutánnak.
- Na, jó, hogy jöttök- vigyorog Max, amikor meglát minket. Nevetve megölelem, ő pedig egy gyors puszit nyom az arcomra, majd lepacsizik a fiúkkal is, és felnyúlva összeborzolja Jason haját.
- Mi újság?- nézek körbe, miközben vagy egy fél tucat fiú szempár mered rám.
- Most ment le az első versenyző- biccent Max a pálya felé.- Mindjárt jön az ismerősöm.
- Menjünk előre, ne?- nézek a fiúkra, akik szorosan mögöttem állnak.
- Hát nem ártana- fújtat Dave, és leveszi a nyakából Jason-t, majd a hóna alá csapva a kölköt, a derekamat megragadva elindul Max után. Nick a fejét rázva lépked utánunk.
Max egészen a pálya széléig elvezet minket.
- Jesszus, mik ezek a fejek- súgom Dave-nek, aki kettőnk közé nyomja Jason-t, ugyanis mellettünk egy csomó, eléggé érdekes ábrázatú fiatalok állnak, és össze-vissza röhögnek. Az egyik igen furcsán támaszkodik a korlátnak.- Az jól van?
- Reméljük- Dave közelebb húz magához.
- Ember, jobb helyet nem találtál?- dörmögi, előttem áthajolva Nick Maxnek.- Kiráz a hideg ezektől az arcoktól.
- Ez a legjobb hely- tárja szét a kezét Max, és fintorogva lenéz a földre.- Bár, erősen kétlem, hogy itt kéne szúrniuk magukat.
- Jézusom- kaptam a szám elé a kezem, ugyanis, a földön, valóban egy tű hevert. Megragadtam Jason-t, és a fiúk felé fordultam.- Szerintem mi most innen elmegyünk.
- Megyek veletek- lép szorosan mellém Dave.
- Maradj csak- mosolygok rá, és Max-ék felé intek.- Csak gyorsan hazaviszem Jason-t, és jövök vissza.
- Ne menjünk haza- kezd legörbülni Jas szája, én pedig elkezdtem ringatni.
- De fhúú, öcsi, már egy órája eljöttünk otthonról- nyomok egy puszit a buksijára.- Nem vagy még fáradt?
- Nemm- rázza a fejét, mire felsóhajtok, és megigazítom a kezemben a csöppséget.
- Jól van. Akkor még maradunk egy kicsit, oké?- mosolygok rá, mire felcsillannak a szemei.- Csak menjünk arrébb...
Dave "utat tör" nekünk, én pedig, Jason-nel a kezemben, Max-ék másik oldalára állok. Előttünk korlát húzódik, amire felültetem Jas-t, a derekát viszont magamhoz ölelem. Az öcsém nagy vígan lóbálta a picike lábait. Dave oldalról mellénk áll, amikor hirtelen megszólal a hangszórókban egy hang.
- Hú, de sokan vagytok!- hamarosan megtalálom a szememmel a hang tulajdonosát: egy magas, húsz év körüli srác,aki a vadul vigyorgó zsűrik mellett támasztja az asztalt.- Úristen, és még jönnek- hunyorog a távolba, mire mindenki halkan felnevet.- Na, de csapjunk a kerekek közé! Mint látjátok, nagyon sok jó pasi... de főleg, jó deszkás gyűlt ma ide. Hogy miért? Na, ezt nyilván tudjátok, de azért elmondom megint: ma van a 17. DESZKÁS VERSENYÜNK!- kiáltását taps, és fütty koncert követi. Jason is lelkesen tapsikol.- Jó, jó, nem is húzom tovább az időt. Első versenyzőnk, Matthew Roll, kérlek, kezdd el! Hajrá.
Kikapcsolja a mikit, a deszkás srác pedig elkezd deszkázni, miközben alatta egy menő zene szól.

4 versenyzővel később Jason kezd elfáradni, mivel egyre inkább, rám dől, amitől kezdenek leszakadni a kezeim.
- Dave- lököm meg a fejemmel a vállát, mire felém fordul.- Hazaviszem Jason-t, oké?
- Veletek megyek- mondja. Már épp nyitnám a számat, hogy nyugodtan maradhat, amikor elmosolyodik.- És nem ellenkezhetsz.
Megforgatom a szemeimet, de valójában irtózatosan örülök, hogy velünk jön. Dave mellett mindig biztonságban éreztem magam, és bár ezt sosem mutattam ki felé, biztos voltam benne, hogy ő mindig tudta. Hiába, túl jól ismer. Gyorsan odamotyog valamit Max-nek, aki csak rám kacsintva válaszol vissza neki. Elköszönünk tőlük, majd Dave, a kezemet fogva, kivezet bennünket a tömegből.
Mikor már ritkulnak az emberek a járdákon, Dave átveszi tőlem a picit, aki eléggé fáradt már, és nagy kobakját belefúrja Dave vállgödrébe. A srác fél kézzel fogja Jason-t a másik kezét pedig rákulcsolja a kezemre.
Régebben sosem éreztem Dave iránt... ennyire. De most, ahogy egymás mellett sétálunk, a gyomrom szörnyű görcsben van, és eszméletlenül boldognak érzem magam.
Halkan lépdelünk, mivel Jas-t elnyomta az álom, és nem szeretnénk felkelteni. Mikor a házunk elé lépünk, csak szótlanul kiveszem Dave kezéből Bogyót, és egy pillantást vetve a fiúra, gyorsan beviszem anyáéknak.

Mikor újból kilépek az ajtón, Dave a lépcsőn ül. Mosolyogva leülök mellé.
- Na?- nézek rá, ő pedig vigyorogva lehajtja a fejét.
- Mi na?
- Megyünk?- nevetek fel, mire lazán feláll, és egy mozdulattal felránt engem is.
- Hova? Menjünk vissza?- időközben elindulunk. Kezünk összekulcsolva, mosoly az arcunkon... Hűha.
- Ne.. Inkább csak sétálgassunk- kérem mosolyogva, mire lazán átkarolja a vállam, és egy puszit nyom a halántékomra. 

11. rész

A plázából egyenesen a parkba mentünk. Dave persze egy percre sem engedte el a kezem. Nem leszek nyálas, de nem is bántam. A parkban aztán leültünk egy padra. Most éppen Max-en nevetek, aki minden áron megpróbál "hullámozni" a földön. Harmadszorra esik pofára.
- Max, összevered magad- mutatok rá nevetve.
- De múltkor sikerült- erősködik, és megint megpróbálja.
- Na várj, majd én- Dave feláll mellőlem, és tökéletesen megcsinálja.
- Ne már- tátja el a száját Max, én pedig mosolyogva figyelem őket.- Taníts, mester!
- Max fiam, ezt nem lehet tanítani- okoskodik Dave, de akkor Nick is felpattan, és ő is megcsinálja.
- Dehogynem- azzal Max felé fordul.- Mit nem értesz?
- Hát...- Max megvakarja a tarkóját. Szerintem semmit nem ért.
Nick türelmesen magyarázni kezdni Max-nek, hogy mennyire fontos a bicepsz (?), meg, hogy kézállásból kell leereszkedni. Max megint megpróbálja, de ismét pofára esik. Mikor már negyedszerre is elrontja, Nick hitetlenül a levegőbe löki a karjait, Dave pedig hangosan kiröhögi szegényt.
- Nem igaz, hogy nem tudod megcsinálni- rázza a fejét Nick, majd rám néz.- Szerintem még Meg is meg tudja csinálni.
- Hát- köhintek egyet, majd felállok.- Erre nem vennék mérget.
- Ugyanmár- vigyorodik el Nick.- Próbáld meg.
- Ha sikerül, esküszöm, megfojtom magam- képed el Max.
- Óvatosan- néz rám Dave.
- Mit is mondtál?- kérdezem Nick-től.- Kell hozzá bicepsz?
- Valami olyasmi- mondja, majd elneveti magát.
- Kézállásból kell leereszkedni, ugye?
- Ja.
Sóhajtok egyet, majd, "minden mindegy" alapon, előrelendítem a lábam, és kézállásba lököm magam. Megtartom magam pár pillanatig, majd, mikor leengedném magam, nemes egyszerűséggel hasra esek, a fejemet pedig alaposan bevágom.
- Jézusom- szisszen fel Max.
Dave és Nick felrángatnak a földből, és aggódva nézik, jól vagyok-e. Mikor eszembe jut, mi történt, kirobban belőlem a röhögés.
- Jól vagy?- kérdezi Dave, összevont szemöldökkel.
- Persze- bólintok, és nevetve a fejemre szorítom a kezem.- Csak szerintem kicsit bevertem a fejem.
- Nem szédülsz?- kérdezi Max.
- Nem- rázom meg a fejem, de kicsit megtántorodok. Dave kapja el a karom.
- Nézz ide- Nick a két keze közé fogja az arcomat, és a szememet vizsgálja.
- Na, hagyjatok már, tök vicces volt- elnevetem magam. A fiúk is kicsit röhögnek, de aztán vissza komolyodnak.
- Biztos jól vagy?- kérdezi Dave, mire elveszem a kezem a fejemről és bólintok.
- Lehet, hogy lesz egy kis púp a fejemen- vonom meg a vállam.- De legalább holnap tudunk min röhögni.
A fiúk felnevetnek, Dave pedig magához húzva átölel.
- Na- csapom össze a tenyerem.- Akkor most mit csináljunk?
- Menjünk el biciklizni- veti fel Nick.
- Oké- egyeznek bele a fiúk, így én is bólintok.

Egy óra múlva
Dave férfivázán ülök, miközben két oldalunkon Nick és Max teker. Hangosan nevetek, mert majdnem lecsúsztam az ülésről, de Dave fél kézzel visszanyomott, úgyhogy most kissé labilisan ingok a vázon.
- A kormányt fogd!- röhög fölöttem Dave, mire sikítva leveszem a kezem a karjáról és gyorsan megfogom a kormányt.
- De ez nem zavar?- kérdezem tőle, mikor bekanyarodunk egy kis utcába.
- Nem.
Dave lelassít, előttünk pedig a srácok megállnak és leszállnak a bicikliről.
- Játszótér!- sikít fel Max, és Nick-el egymás mellett bevetik magukat a csúszdák és hinták világába.
- Ezek hülyék- nevetek, majd Dave-re nézek, remélve, hogy neki még van valamennyi esze.
- Hinta- csillan fel a szeme, és engem kikerülve belevágja magát egy hintába.- Meg, foglalom neked a másikat, gyere!- kiabál nekem vissza és kezét a szabad hintára teszi.
Mikor nevetve odaszaladok hozzá, eszembe jut, hogy pár éve ugyanígy hintáztunk, mi ketten.
Belehuppanok a hintába. Egyszerre kezdjük el magunkat lökni, egyre magasabbra, és magasabbra. Pontosan egymás mellett megyünk, így hirtelen egymás felé kapjuk a fejünket, és nevetve kiáltjuk:
- Egyszerre megyünk, káposztás a fejünk!
Dave kinyújtja a kezét, én megfogom, és ugyanúgy hintázunk 17, 18 éves fejjel, mint anno 8 évesen. Dave szinte a testvérem. Azért mondom, hogy "szinte", mert ugye... oké, mindannyian tudjuk, hogy bele vagyok borulva. Illetve, ezt csak én tudom. Nem fogom tönkretenni a kapcsolatot, életem legfontosabb emberével, mert hülye szerelmes kamaszlány vagyok. Hát hogyne.
- Nézd, Max, milyen édesek- Nick-ék állnak meg előttünk, és egymás vállát lökdösve vigyorogva néznek ránk.
- Na, taka- röhög rájuk Dave, és felém fordul.- Engedd el a kezem, leugrok.
Mosolyogva elengedem a mancsát, és nézem, ahogyan még egyszer meglöki magát, majd hatalmasat repülve leugrik a hintáról, lábra érkezve. Pár pillanat múlva én is követem a példáját.
- Kik azok?- Nick az utca végébe mered, és összevonja a szemöldökét. Pár srác közeledik felénk, hangosan röhögve, bicikliken.
- Nem tudom- Dave összeráncolt homlokkal mellém lép, és megfogja a kezem.- Ne menjünk?
- Várj, ezek Josh-ék- Max elénk lép, és vigyorogva int a srácoknak, akik ordibálva közelednek felénk.
Mosolyogva figyelem őket, és mellettem Dave is elvigyorodik. Josh lepattan a bicikliről, a fűbe dönti, és lepacsizik Max-al.
- Mizu, skacok?- majd megy Dave-hez, akivel szintén összepacsiznak. Josh utána vigyorogva megáll előttem. Elengedem Dave kezét, és Josh-al lenyomjuk a kézfogásunkat.
- Jaaj- nevetek fel, mire Josh vigyorogva összeborzolja a hajam, és tovább lép Nick-hez, akinek bemutatom, mivel még nem találkoztak.
Josh nekünk is bemutatja azt a pár srácot, akikkel együtt jött. Kyle és Chris még helyesek is.
- És Meg- áll meg mellettem Kyle.
Éppen a hintán ülök, a fiúk pedig elfoglalják magukat.
- Igen?- mosolygok rá, és célzás képen a mellettem lévő üres hintára pillantok. Kyle veszi az adást, és beleül.
- Van barátod?- kérdezi olyan vigyorral, ami láttatni engedi hófehér fogsorát. Közben szőkés barna haja a homlokába lóg.
- Nincs- nevetek fel, és félresöpröm a hajam, miközben lassan elkezdem lökni magam.
- Akkor van esélyem?- mosolyogva beharapja a száját, mire elvigyorodok.
- Hát, nem is tudom...
- Na ne már- nevet fel, mire én is elnevetem magam.- Itt teszem a szépet, erre azt kapom, hogy "nem is tudom".
- Nem vagyok könnyen kapható- kacsintok rá, mire vigyorogva felvonja a szemöldökét.
- Ezt értsem kihívásnak?
- Értsed úgy, ahogy akarod.
- Ó- elvigyorodik.- Ráérsz jövőhéten?
- Ó- vigyorodok el én is.- Rá.
- Figyelj, add meg a számod.
- Oké, várj- előveszem a telefonom, és elé tartom. Ő felváltva nézi a sajátjával, miközben bepötyögi a számot. Én is elmentem az övét.- Gyere egy képre.
Magam elé tartom a telefont. Kyle belehajol, szívdöglesztő mosolyt villant, én pedig szintén mosolyogva nyomom meg a gombot, így a kép elkészült.
- Ú, de jó lett- az orra alá nyomom a telefont, ő pedig mosolyogva nézi.
- Tényleg.
Ő is csinál velem egy képet. Miután azt is csekkoljuk, megállapítjuk, hogy frankón nézünk ki rajta.
- Jól mutatunk együtt, nem?- Kyle rám vigyorog, én pedig megadóan mosolyogva bólintok.
- Hát, igen. De te jobban nézel ki rajta- ujjammal az arcára bökök. Félrefésült, kócos szőkés barna haj, kék szemek, széles mosoly, és a szeme sarkában összefutó ráncok.
- Ezt szerelmi vallomásnak veszem- a szemembe néz, mire elnevetem magam, és meglököm a vállát.
- Hülye.
Kyle rám mosolyog, majd elfordítja a fejét, de a telefonja hátulja rám néz. Összevonom a szemöldököm,és előrébb dőlök, hogy lássam, mit csinál, amikor észbe kapok, és egy visítást követően az arcom elé kapom az egyik kezem, a másikkal pedig Kyle felé hadonászok.
- Neeee!! Naa.
- De nézd meg, olyan jó lett- elém tartja a telefont, és ujjaival végigpörget a borzalmasabbnál borzalmasabb képeken.
- Elmész te...- rázom meg a fejem hitetlenül nevetve, és a kezembe temetem az arcom.
- Na jó- teszi fel a kezeit.- De ez tényleg jó lett.
Egy olyan képet mutat, amin a hintán ülök, a szemeimet lesütöm, és a hajam kicsit az arcomba lóg.
- Küldd át- intek neki, mire felröhög.- Mennyi az idő?
- Lassan hat- néz a telefonjára.- Meddig maradhatsz?
- Nem tudom- vonom meg a vállam.- Miért?- kérdezem elmosolyodva.
- Hát... Jövő hét még messze van...- kezdte vigyorogva.- És addig gondoltam, ma még sétálhatnánk kicsit. Persze, csak akkor, ha van kedved.
Szerintem ez a kérdése amúgy fölösleges volt: mégis ki a frásznak nincsen kedve Kyle-al sétálni menni? Na, ugye.
- Várj- kérem, majd Dave-hez szaladok, aki Josh-al beszélget, nagyokat röhögve.
- Mondjad- néz rám, én pedig a hajamat félredobva elkezdem.
- Mikorra kell hazaérned?
- Kilenc körül- rám néz, majd a hátam mögé sandít, ahol vélhetőleg Kyle van.- Miért?
- Kyle mondta, hogy addig sétálhatnánk- tökre zavarba jövök hogy Dave-nek kell ezt mondanom. Lesütöm a szemeim.
- Hmmm- ráemelem a tekintetem, de ő csak Kyle-t nézi.- Nem hiszem, hogy jó ötlet.
- Ugyan- szólal meg Josh, aki tudja, milyen viszonyban vagyok Dave-el.- Kyle rendes srác.
- Biztos?- néz rá Dave.
- Ja- Josh biccent.- Nyugi, tesó, ha valamit csinálna is Meg-el, először én tördelném szét, de jó fej a srác. Nem lesz gond.
- Legyen nálad telefon- fordul vissza felém Dave, mire bólintok.- És, ha bármi van, hívj.
- Oké- elmosolyodok, és egy gyors puszit nyomok az arcára, majd szaladok vissza Kyle-hoz.

~Dave~

Meg után nézve beszívom a számat, és észrevehetetlenül sóhajtok. Kyle tényleg jól néz ki (nem vagyok meleg), és Meg mellett is el tudnám képzelni, de nem. Nem szeretem annyira, hogy hagyjam elmenni. Vagy inkább annyira szeretem, hogy ne hagyjam elmenni? Hát. Fogalmam sincs. De annyira azért mégis szeretem, hogyha beleszeret Kyle-ba, akkor is mellette maradjak. Mert lesz, amikor szüksége lesz a legjobb barátjára, a testvérére... Rám.
- Itt vagy?- Josh az arcom előtt integet. Én még mindig Meg-et és Kyle-t néztem, akik pont akkor indultak el.
- Ja, persze, bocs- megrázom a fejem, a hajamba túrva Josh-ra néztem.
-Szóval...- kezdte megint Josh. Köbö eddig figyeltem rá, utána a gondolataim már messze szálltak, valahol Meg, és Kyle közelében.

~Meg~

Végig magamon éreztem Dave tekintetét, mikor eljöttünk a játszótérről. Nem mondanám, hogy zavart, csak tudtam, hogy félt. Kyle nagyszerű srácnak néz ki, és imponált, hogy helyes is, meg engem is helyesnek talált.
Most a parkban sétálunk, egymás mellett. Kyle hihetetlenül jó fej, minden poénomon a legnagyobb könnyedséggel nevet. Ő nem úgy néz rám, mint a legtöbb srác, akik elmennek mellettem.
- Komolyan az arcába nyomtad a hamburgert?- nevet most, miután elmeséltem neki, milyen jó viszonyt ápolok Claire-el.
- Ha ismernéd, megértenél- nevetek én is.
Ahogy megyünk, egy magasabb padsor húzódik az út szélén. Kyle-t kikerülve felugrok rá, és miközben ő a naptól kissé hunyorogva felnéz rám, én vigyorogva kinyújtom a kezem, eltökélve, hogyha megfogja, felhúzom. Csakhogy, Kyle ki van gyúrva. Erre akkor jövök rá, amikor megragadja a kezemet, én pedig nagy lendülettel fel akarom húzni, ő viszont (nem akkora erőfeszítéssel) leengedi a karját, minek következtében leránt a padról. El is esnék, ha ő nagyot röhögve el nem kapna.
- Ez nem volt vicces- közlöm vele, de én is nevetek.
Kyle nem bírja abbahagyni a nevetést, én pedig kezdem egyre jobban zavarban érezni magam.
- Jól van, na- nagyot sóhajtva abbahagyja, majd átkarolva a vállam magához húz- így megyünk tovább.
Csendes beszélgetésünk tulajdonképpen a semmiről szól, de érdekes módon, Dave mellett Kyle-al is remekül el tudok beszélgetni a semmiről. Magam is meglepődtem, milyen jól érzem magam a fiú társaságában.
- Oda üljünk le- Kyle elindul, a vállamról lecsúszik a keze, és megfogja a csuklómat, úgy vezet. Mintha ovisok lennénk.
Egy hatalmas fűzfa terpeszkedik a fű közepén. Kyle-al törökülésben lehuppanunk a fa alá. Vagyis. Csak én ülök törökülésben; Kyle elfeküdt a fűben.
- Úú- szisszenek fel, amikor észreveszem, milyen költői látványt nyújt a szőke srác a fűben.- Lefotózhatlak?
- Ömm- furcsán felnéz, majd röhögve visszateszi a fejét.- Jó pont, hogy megkérdezted. De igen, felőlem.
Elvigyorodva feltérdelek, és a telefonomat elővéve csinálok pár képet róla.
- Csekk- mellé ülök, és gyorsan megmutogatom neki a fotókat.
Egyébként tényleg jók lettek: Kyle fekszik a fűben, szőkés haja kissé feláll, a háttérben a fűzfa ágai belehajlanak a képbe, és a kissé rózsaszín aljú égboltot keretezik.
- Profi vagy, Meg- képed el.
Mosolyogva nekidöntöm a hátam a fának, és kimerülten lehunyom a szemem. Mikor pár csendes pillanat múlva kikukucskálok az egyik szememmel, azt veszem észre, hogy Kyle telefonja hátulja felém néz.
- Kyle!- nevetem el magam, és az arcomat eltakarva kissé oldalra dőlök.
- De nézd már meg, milyen jó lett- az orrom elé dugja a telefont. Kelletlenül a képre pillantok. Nem is rossz.
Pár perccel később már megint sétálunk. Iszonyatosan jól érzem magam Kyle-al. Eddig azt hittem, csak Dave lehet ilyen... ilyen "hű" féle srác. De aztán Kyle.... Hű.
- Amúgy- szólal meg Kyle, miközben sétálunk vissza Dvé-khez. Kyle baromi édes, még haza is kísér. Lassan fél kilenc, Dave pedig kilencet mondott, szóval mondtam Kyle-nak, mi a szitu. Ő olyan "ahw".
- Igen?- nézek rá. Felpillant, és belefúrja kék szemeit az enyémbe.
- Dave neked kicsodád?- aztán elröhögi magát.- Tudom, hogy furán hangzik, de máshogy nem tudom megfogalmazni.
- Értem én- nevetek fel, majd eltöprengek.- Hát Dave... Tudod, vele nőttem fel. Ovis korunk óta legjobb barátok vagyunk. Mintha a bátyám lenne.
- Észrevettem én is, milyen védelmező- a távolba néz, összevont szemöldökkel, mire felnevetek, és nem bírom abbahagyni, mikor folytatja.- Úgy nézett rám, mikor ott ültem a hintán, mintha azonnal fejbe akarna lőni.
- Amúgy rendes- bizonygatom nevetve, visszagondolva, milyen aranyos volt, ahogyan Kyle-t fixírozta.
- Elhiszem- összevont szemöldökkel rám néz. Tekintetem az övébe fúrom, és miután egyszerre nevetjük el magunkat, hagyom, hogy a vállamat átkarolva magához öleljen. Furcsa érzés volt. Ezt eddig csak Dave ölelésekor szoktam érezni. Hm.
Dave házuk előtt aztán kelletlenül megtorpanok. Kyle felnéz a házra, majd nagyot sóhajtva megfogja a kezem, és rám néz.
- Nem akarlak itt hagyni.
- Nem akarom, hogy elmenj- mondom neki, mire elvigyorodik.
- Jó éjt, Meg.
- Jó éjt, Kyle- elmosolyodok, ő pedig magához húz, és miközben átölel, egy hosszú puszit nyom a homlokomra. A gyomrom őrült tempóban elkezd liftezni, és kissé szédelegve támolygok be az ajtón.
- Pont kilenc- szólal meg a kanapén Dave, mire sikoltva ugrok hátra.
- Dave, te szerencsétlen, majdnem szívrohamot kaptam- szidom le a srácot, és beugrok mellé a kanapéra.
- Milyen volt?- kérdezi közömbösen, a tévére meredve. Én is a tévére szegezem a tekintetem, úgy válaszolok.
- Jó. Nagyon jó.
Egy ideig csend van.
- Nem volt bunkó?
- Dehogyis. Nagyszerű srác.
- Biztos?- most először néz rám, mióta hazajöttem.
- Igen- megkönnyebbülve elmosolyodok, és nyugodt szívvel odabújok hozzá. Dave átkarolja a hátam, és a fejemre támasztott fejjel, immár együtt nézzük a tévét.

10. rész

Reggel halk beszélgetés kelt fel. Először csak a hátamra fordulok: azt veszem észre, hogy Dave kis kék plédje van rajtam. Ami amúgy nem is kicsi, csak kék, meg ilyen mintás: mikor ovisok voltunk, folyton ezzel janizott.
A beszélgetés a konyhából jön. Ledobom magamról a plédet és kábán felülök. Miközben ásítok egyet, kicammogok a konyhába. A hajam valószínűleg szénaboglya, de mivel Dave és Helen már látott ennél rosszabb állapotban is (hányós betegség... bahh), nem akadok fenn rajta.
- Jó reggelt- köszönt vidáman Helen. Dave egy bárszéken ül, fehér trikóban, belőtt hajjal, ragyogó mosollyal röhög hátra.
- Jó reggelt- mosolygok Helen-re, majd felülök Dave mellé. Olyan kábának és álmosnak érzem magam, hogy a fejem azonnal rácsuklik Dave vállára.
- Fáradtak vagyunk?- gúnyol Dave,mire lehunyt szemmel megszólalok.
- Szűnj meg.
Helen nevetését hallom, és Dave rázkódásából ítélve, ő is nevet. Érzem, ahogy a hajam előrehullik az arcomra. Dave odanyúl és a fülem mögé kotorja a tincseket.
- Hogy lehet, hogy ti ilyen korán már fent vagytok?- kérdezem, miközben kinyitom a szemem, de a fejem még mindig Dave vállán.
- Korán kelők vagyunk- mondja Helen, majd kilép a pult mögül. Csak akkor veszem észre, hogy kis kosztümben van.
- Ma is dolgozol?- kérdezem meglepődve.
- Muszáj lesz- sóhajt, majd a magassarkújában eltipeg az ajtóig, vállára dobja a táskáját, és miközben a kilincsért nyúl, hátra mosolyog.- Reggeli a hűtőben, délután négyre jövök.
És elmegy.
- Éhes vagy?- kérdezi Dave, majd leszáll mellőlem, mire nem tudom hova tenni a fejem, így lefekszem a pultra.
- Igen- ásítom, majd felkönyökölök és figyelem, ahogy kipakol a hűtőből.- Te komolyan nem vagy álmos?
- Képzeld, nem mindenki alszik nyolcig- közli velem vigyorogva, miközben a sajtot teszi a pultra.
- Még csak nyolc óra?- esik le az állam.- 10-ig szoktam aludni...
- Fura vagy- húzza el az orrát, mire felnevetek. Kezdek felébredni.- Na, itt a kenyér, kenjél magadnak szendvicset.
- Micsoda kiszolgálás ez?
- Örülnél neki, ha inkább káromkodnék és neked vágnám a kaját?
Eltöprengek, majd megrázom a fejem.
- Jó lesz ez így.
Miután Dave odaad egy kést, én pedig elkezdem kenni a kenyerem, ő is leül mellém.
- Ideadnád a paradicsomot?- kéri tőlem.
- Hol van?
- A hűtőben.
- Miért van ott?
- Hol máshol legyen?- kérdi értetlenül, majd int a fejével.- Na, szedd ki nekem.
A szememet forgatva elmosolyodok, a hűtőhöz megyek és kiveszem a paradicsomot.
- Dobom- mondom Dave-nek, aki teszi is fel a kezét, hogy elkapja, így eldobom. Egyrészt rosszul dobtam el, másrészt Dave egy balek: ugyanis, mikor a paradicsom után akar nyúlni, nem éri el, így nyújtózkodás közben hátravágódik, székkel együtt. A röhögés azonnal kirobban belőlem, a pultra kell támaszkodnom, nehogy elessek.
Eközben Dave alig bír felkelni, így a nevetéstől már levegőt is alig kapok.
- Marha vicces- mondja, miközben feltápászkodik. Komoly akar lenni, de azért ő is nevet.- Most hol a paradicsom?
Nem bírom abbahagyni a nevetést, amikor elmegy a kanapéhoz, aminek a sarkában ott a paradicsom.
- Most már komolyan hagyd abba- szól rám. Viszont a röhögés csak úgy jön, nem képes senki sem megállítani.- Na jó, elég legyen!- leteszi a parit a pultra, mellém lép és egyszerűen felemel, a combomnál fogva.
- Sajnálom, de ezt nem lehet megállni- kuncogok, miközben Dave a nappaliba cipel.
Ebben a pillanatban csengetnek.
- Kit vársz?- kérdezem rémülten. Dave letesz, majd kinyitja az ajtót.
- Csuma- köszön Nick, mire mosolyogva Dave mellé settenkedem.- Csuma neked is, Meg.
- Szia, Nick- vigyorgok, majd észreveszem a háttérben éppen eleső Max-et is.- Max, jól vagy?
- Igen- ordít vissza Max, majd kinyújtott lábbal leül. Csak akkor veszem észre, hogy görkorival van.- Van egy olyan érzésem, ez a jármű nem az én világom...
- Várj, segítek- nevetek fel hangosan, majd Dave-t kikerülve odaszaladok a földön ülő Max-hez.- Meg vagy?
- Ja- hunyorítva felnéz.- Feltűnt, hogy bugyiban vagy?
Hoppá. Lenézek a csupasz lábaimra, amik csak egy flip-flop papucsba voltak bújtatva, na meg a combközépig érő, bő pólómra.
- Reggel 9 van- vonom meg a vállam.- Ilyenkor még a fél város alszik. Na, gyere- a kezemet nyújtva nagy nehezen felsegítem Max-et.
- Lökj meg- kéri elszántan, mire felvonom a szemöldökömet.
- Biztos?
- Persze- biccent, majd a távolba hunyorít.- Max Wolm mindenben jó.
- Oké, de a fűbe löklek- mondom, majd úgy lépek, hogy ha megtaszítom, a fűbe induljon el.- Ott kevésbé fáj, ha takarsz egyet.
- Csak rajta.
Hátralépek párat, majd, mikor lendületet véve ellököm Max-et, a karomat feltartva várom, hogy mi fog történni. Nos, valóban: Max, amint rágurul a fűre, akkorát esik, hogy a lábai vagy egy méter magasra repülnek, görkoristól. Dave és Nick hülyére röhögik magukat, én azonban (bár nevetve) azonnal mellé szaladok és megpróbálom felrángatni.
- Jól vagy?- kérdezem nevetve.
Max is röhög, mikor felkaparom a pázsitról.
- Aha. De szerintem behorpasztottam a földet.
- De hülye vagy- nevetek.
Végül Max a vállamon átdobott kézzel, röhögve, mégis hősként jön velem vissza a fiúkhoz.
- Felvettétek?- kérdezi Nick-től, aki folyamatosan röhög.
- Ebből youtube-sztár lesz- kacsint Dave.
Bemegyünk a házba, mire a fiúk azonnal feltöltik a netre a borulást, én pedig a fürdőben felöltözök.


- Na?- kérdezem, Dave mellé állva. A fiúk a pult fölé hajolva hangosan röhögnek, mikor odaérek.
- Hogy tudtál ekkorát esni, ember?- kérdezi röhögve Nick, mire Max vállat von.
- Gyakorlat teszi a mestert.
- Gyakoroltad?- röhögöm el magam.
- Dehogy. Csak jól hangzott.

Ami a videót illeti: Dave és Nick hírnevének köszönhetően egyhuzamban vagy fél millió ember látta. A kommentelők 80%-a olyanokat kommentelt, mint pl. "OMG mi boruláás XDDDD", vagy éppen "WTF ez nagy", de a személyes kedvencem az "itt halljak meg, ezt nem élted túl öcsi XDDDDD" volt. Viszont a maradék kommentelő mind olyanokat írt, hogy "kiaza háttérbe? motoznám;)", meg "közelebbről a csajt, pls *O* :DD". Erre Dave kapásból visszaírt, hogy "keresselek fel?", meg "hát hogyne... törjem el az állad?". Én ezeken remekül szórakoztam, de Dave közölte, hogy ebbe semmi vicces nincs (?).
Úgyhogy most a nappaliban Max netes hírnevét szervezzük.
- Mamám, van saját GIF-em- sikítok fel. A kis mozgóképen (fehér pólóban, csupasz combbal) nevetek, majd miután egy kis szellő meglengeti a hajamat, kisöpröm az arcomból és elmosolyodok.
- Mutasd csak- kéri el Dave, én viszont elrejtem a telefonom.
- Na nem, ezt nem törölheted ki!- emlékeztetem arra, hogy az előző három GIF ugyanerre a sorsa jutott.- Ezt megtartom.
- Várj, megnézem- Nick mellém hajol. Mosolyogva nézi végig a kis "videót", majd felnéz.- Ez tényleg jó lett.
- Haj- sóhajt Dave.- Mutasd.
Felétartom a telefont, ő pedig csekkolja.
- Oké, de csak ez.
- Köszönöm!- örülök meg és a nyakába ugrok, mire végigterül a kanapén.
- Úha- szisszen fel Max, mire felkapjuk a fejünket.- Láttátok ezt a kommentet?- és már olvassa is: - "Elmondom, h ki az a háttérbe: egy hülye r*banc, aki sorra emészti a fiúkat. Higgyétek el, h nem érdemes ráhajtani! Szánalom az egész lány -.-". Claire-baba írta.
Lehervad az arcomról a mosoly, és elkérem Max-től a telefont. Hú. Ez gonosz.
- Ijj.
- Nyugi, Meg- mosolyog rám Dave és átkarolva a vállamat, átölel.- Csak irigyek rád.
- Persze- keserű mosolyra húzom a számat, aztán eszembe jut valami.- Max, írhatok oda valamit a nevedben?
- Felőlem- vonja meg a vállát, mire kuncogva felhúzom a térdeim és bepötyögöm a hozzászólást.
- Mit írtál, add csak ide- veszi ki a kezemből Nick a telefont.
Miközben olvassa, mosolyogva Dave-re nézek, aki beharapja a száját és kacsint egyet. Ekkor Nick ordenáré röhögést hallat mellőlem, mire felé kapom a fejem.
- Basszus, Meg, te kajak felsoroltad a pasijai nevét?!- Nick hangosan röhög, majd lenyugszik és felolvassa a kommentet.- "Persze, Claire. De előtte megkérdezem Carlos-t, Kendall-t, Jason-t, Jack-et, Pablo-t, Josh-t, Nash-t, Matt-et, Sam-et és Embry-t. Ha valakit kihagytam, bocsi:)"
Dave büszkén rám röhög és Max is a földön fetreng a röhögéstől. Mosolyogva megvonom a vállam és hagyom, hogy Dave magához húzva összeborzolja a hajam.
- Ez nagy- röhög Max a fejét fogva.

Két óra múlva
Dél közeledtével kezdünk megéhezni, úgyhogy a pult köré gyűlünk, Dave pedig kapkodja a fejét, hogy mitévő legyen.
- Hogy lehetsz ilyen balek?- kérdezem sóhajtva, majd felállok.- Sosem vendégeltél még meg haverokat?
- Meg fogsz lepődni, de rajtad kívül még senki sem kontárkodott bele a mindennapjaimba- közli Dave, mire félretolom, és inkább én szolgálom fel a kaját.
- Hideget eszünk- mondom vigyorogva, mire Dave felröhög.
- Persze, ami az én konyhám, az a tiéd is!
- Köszi- kacsintok rá, majd szétdobok pár tányért a srácoknak, és előveszem a hűtőből a kaját.
- Ez a kaja?- fintorog Max. A többiek felröhögnek, én viszont leesett állal bámulok rá.
- Max, édesem- kezdem finoman, majd elborul a tekintetem.- Afrikában a gyerekek éheznek! Ha nem eszel, ne egyél, de ne is ócsárold a kaját, oké?
Meghökkenve bámulnak rám a srácok, mire elmosolyodok, és mintha mi sem történt volna, folytatom tovább az ételek kipakolását.

Kaja után Nick és Max leheverednek a kanapéra, én viszont a pult mögött maradok, és nekilátok elpakolni. Dave mögém settenkedik, és miközben törlöm le az asztalt, váratlanul átöleli a derekam.
- Dave!- kuncogok fel, majd hagyom, hogy hátulról magához öleljen.- Nincs több kaja.
- Honnan gondolod, hogy az kell?- röhög fel, mire félig hátrafordulva rávigyorgok.
- Neked mindig az kell.
- Nem is igaz- röhög fel, mire finoman meglegyintem a vállát a törlőkendővel. Erre Dave megragad egy másikat, és ráhúz egyet a combomra.
- Hé!- kiáltok fel nevetve, majd a vállára vágok egyet, mire felszisszen, én pedig kiröhögöm.
- Na, megállj csak- azzal odavág egyet a fenekemre, mire felkiáltok, és a hátára ugrom.
Dave röhögve kimegy a pult mögül, és körbe-körbe forog, mire elkezdek sikítozni.
- Elég már!- kiált ránk nevetve Max.- Nem hallom a Spongya Bobot.
Dave megtorpan, miközben én még mindig a hátán vagyok,
- Kéne valamit csinálni- Nick a kanapén fekszik, úgy, hogy a feje lelóg róla.- Unatkozom.
- Nem csak te- dől hátra csalódottan Max, és kinyomja a tévét.- Ezt a részt már láttam.
- Mit csináljunk?- kérdezem én is, és államat Dave vállának támasztom.
- Menjünk be a városba- veti fel Dave, mi meg egyetértően bólogatunk.
- Várjatok, felszaladok pénzért- leugrom Dave válláról, és a lépcső felé szaladok.
- Minek?- kérdezik kórusban a srácok.
- Ruhát venni?- kérdezek vissza, és felvágtatok az emeletre.

Fél órával később
- Mit is keresünk?- kérdezi tétován Max.
A plázában vagyunk. Kellemesen hűvös van, én pedig össze-vissza rohangálok a leárazások között. Szegény srácok tök szerencsétlenül követnek. Mondtam nekik, hogy nyugodtan mehetnek, amerre akarnak, de közölték, hogy nem hagynak egyedül. Szóval, most mögöttem lépkednek.
- Boltot- adom meg az értelmes választ.
- Meg, itt az egész egy nagy bolt- dörmögi Dave.
- Lehet- hátranézek.- De nem olyan, amilyet én keresek.
- És mit is keresel?- szól Nick, és fintorogva néz két lányra, akik tele vannak zacskókkal.
- Meg is van- torpanok meg csillogó szemekkel a New Yorker előtt, és vigyorogva a srácokra nézek.- Jöttök vagy maradtok?
- Hááát...- elhúzzák a szájukat.
- Van férfi osztály is.
- Menjünk- Dave megragadja a karomat, és betolnak az üzletbe.
A New Yorker a kedvenc boltom! Imádom a pólókat, nadrágokat, kiegészítőket, és az egész boltot. Én azonnal belevetem magam a jobbnál-jobb cuccok kutatásába. A fiúk tétlenül ácsorognak, majd sétálgatni kezdenek. Miközben a rádiókból GJan- Need Your Love című száma szól, halkan dúdolgatom a szöveget, és közben rálelek a leárazott cuccokra.
Kiválogatok magamnak egy fürdőruhát, és körbenézek: merre vannak a srácok?
Éppen Minionos pólókon röhögnek. Hát persze.
- Srácok- lépek oda hozzájuk, mire felém fordulnak.- Bírjátok még?
- Nem tudom- rázza a fejét Nick.- Lepergett előttem az életem.
- A hátralévő óráimat számolom- Max a nyakát fogja, és erősen haldoklik. (?)
- Szenvedek- közli Dave is. Vigyorogva megfogom a kezét, és elkezdem húzni a próbafülkék felé.
- Most viszont kellenétek- megállok egy üres előtt. A táskámat Max kezébe nyomom, leveszek három bikinit a kupacból, és a többit Nick-nek adom.- Dave, állsz őrt?
- Menj- biccent mosolyogva, mire belépek a fülkébe. A függöny alatt látom, hogy a fülke elé állt.
Leveszem a pólómat, meg a melltartómat, és miután felakasztottam a bikiniket, belebújok a legelsőbe úgy, hogy a rövidnadrágom még mindig rajtam van. Kicsit megigazítom magamon, majd elhúzom a függönyt. A fiúk rám pislognak.
- Milyen?- kérdezem, és körbefordulok előttük.

- Jó- mondja Max mosolyogva.
- Jól áll- mondja Nick is, én pedig Dave-re nézek, kíváncsian várva, mit fog mondani.
- Nem rossz- összehúzott szemekkel méreget, majd a többire mutat.- De nézzünk mást. Ez túl sokat mutat.
- Dave, ez egy fürdőruha- emlékeztetem, hogy valószínűleg a többi is ugyanannyit fog mutatni.
- Tök mindegy, nézz mást- és elhúzza a függönyt.
A szemeimet forgatva leveszem, és belebújok egy másikba.
- Ez tetszik-elhúzom a függönyt, és mosolyogva körbefordulok előttük.

- Tényleg nem rossz- állapítja meg Nick.
- Jobb, mint az előző- kacsint Max. Dave-re nézek, aki megenyhülve bólint.
- Tényleg jobb.
- Ú, szerintem ez lesz- azzal megfordulok, és vigyorogva nézek magamra a hatalmas tükörben.- Nézzek mást is?- fordulok vissza a fiúkhoz, akik ledöbbenten bámulnak vissza.
- Most mondtad, hogy ez lesz- mondja Max.
- Hát igen, de biztos akarok lenni benne- vonom meg a vállam.
- Jól áll, szép vagy, jól nézel ki- mondja sietve Nick.- Ez már eléggé biztos. Na, öltözködj vissza, aztán menjünk.
- De biztos?- húzom el a számat, és visszafordulok a tükör felé. Látom a tükörből, ahogyan Dave leveszi a többi fürdőruhát az akasztóról, belép, majd miközben megpuszilja az arcom, azt mondja:
- Szép vagy, Meg. Na, de most már menjünk.
Felnevetek, és miután Dave behúzza a függönyt, leveszem a bikinit és visszabújok a cuccaimba.
Mikor kilépek a fülkéből, Max gyorsan a vállamra dobja a táskámat, és a srácok szó szerint eltolnak a kasszáig. Ott kicsit sorban állunk (a fiúk addig diszkréten meghalnak), és utána már egy csodálatos bikini büszke tulajdonosaként hagyom el a boltot, kezemben egy New Yorker-es szatyorral, nyomomban három über-helyes sráccal.
Be szeretném tenni a táskámba a sapkámat (eddig azt szorongattam), de véletlenül elejtem. Gyorsan lehajolok érte. Mikor felegyenesedek, nem látok mást, csak azt, hogy pár srác, amikor elmegy mellettem, erősen rám vigyorognak. Zavartan fordulok a fiúk felé, akik szikrázó szemekkel néznek a srácok után.
- Menjünk?- kérdezem tőlük mosolyogva.
- Aha- Dave felvonja az orrát, majd mellém lépve megfogja a kezem.- Sok itt a kan.
Felnevetek, de mikor látom, hogyan bámulnak rám a srácok, elhallgatok, és hagyom, hogy kivezessenek a plázából.

9. rész

Nick megragadja a kezem, és beállít Adnan elé.
- Maradj itt, amíg meglesz a középkezdés- magyarázza Nick.
- A.. mi?- kérdezem, és elég szerencsétlenül állok.
A fiúk egyszerűen kiröhögnek, én pedig kezdem egyre bénábban érezni magam. Persze, nem hátrálok meg... miért is tenném? Eleve, senki sem gondolná, hogy egy lány tud focizni. Márpedig én tudok. Illetve... a tévében egyszerűnek tűnt, valahányszor apával csekkoltam, és végigordibáltam a mérkőzéseket. Na, meg az is mellettem szól, hogy a fiúk nyilván nem fognak olyan erősen játszani ellenem. Persze, hogy nem.
- Mindenki készen van?- néz körbe vigyorogva Troy, mire mindenki bólint.- Akkor... KEZDÉS!
Ebben a pillanatban középről elindult A LABDA. A fiúk, mintha világ életükben ezt csinálták volna (hozzáteszem, ebben van valami igazság), össze-vissza rúgják, cselezik, passzolják a labdát.
- Meg, gyere rövidre!- kiált hátra nekem Nick, mire megtorpanok.
- Hova???
- Gyere ide- röhög Nick hangosan, én pedig odaszaladok mellé.
Nekem passzolja a labdát, én pedig, mivel nem emlékszem, ki van velem, és ki ellenem, izomból rárúgom a labdát a kapura. A kapus vetődik érte, a levegőben egy szép ívet leír, de sajnos ezt a fajta rúgásomat még senki sem védte ki. Így neki sem sikerül: a labda elkerüli, és beleakad a hálóba.
Nick diadalittasan felordít, majd felém szalad, és rám ugrik.
- Mondtam, hogy fedezd- rázza a fejét Dave Josh felé.- Bánat vagy, ember!
Max röhögve jön felénk, majd a kezét nyújtva felhúz a földről, Nick-et is felrángatva.
- Meg, nem játszol többet- mondja nekem komolyan Max, majd elröhögi magát.
- Dehogynem- ér mellénk Troy.- Szuper vagy, csajszi!
- Köszi- nevetek.
Dave közben mellém sétál, és Troy-t félrelökve megragadja a karomat.
- Szerintem menjünk.
- Most miért?- szomorodok el, és Nick-ék is furán néznek.
- Mert- zárja le Dave, azzal elrángat a többiektől.
- Most meg mi bajod van?- kérdezem tőle értetlenül. Dave nem áll meg, hanem egyenesen kirángat a pályáról.
Nem akar válaszolni. Magamban elátkozom.
- Miért rohantunk csak úgy el?- kérdezi lihegve Max, amint Dave elvonszolt a pályától.- Nem értem, mi bajotok van..
- Nekem semmi!- vágok közbe gyorsan, majd Dave-re mutatok.- Csak neki.
Dave zavartan összevonja a szemöldökét.
- Nekem sincsen semmi bajom.
- Akkor miért mentünk el?- értetlenkedik Nick is.
- Mert...- Dave kétségbeesetten keresi a megfelelő választ.- Belement a homok a gatyámba.
Összenézek a fiúkkal, majd egyszerre robban ki belőlünk a röhögés.
- Esküszöm, Dave, néha olyan vagy, mint egy lány- vihogok, és meg kell támaszkodnom Max-ben, ha nem akarok elesni a röhögéstől.
- Tök mindegy- Dave a hajába túr.- Inkább menjünk, oké?
Mellé lépek, hogy megfogja a kezem, de ő egymagában elindul.
- Mi baja van?- nézek össze tétlenül a fiúkkal.
- Gőzöm sincs. De szerintem menj oda és békítsd meg- int a fejével Dave felé Max, mire én csak sóhajtok és Dave mellé futok. Lépéseimet az övéihez igazítom, és őt nézem, miközben beszélek.
- Minden rendben?
- Ja- válaszolja, de még mindig nem néz felém.
- Nekem elmondhatod, ha baj van, ugye tudod.
- Persze- feleli, de nem néz rám. Összeszorítom a számat, majd pár pillanat múlva már mosolyogva karolok belé.
- Amúgy nem tetszik Troy- mondom neki, mire bezzeg felkapja a fejét.- Rendes tőled, hogy folyton segíteni akarsz... tényleg, imádlak érte. De nem kell mindig a védelmed. Már nagylány vagyok.
Dave megenyhülve, mosollyal az arcán néz rám.
- Az én nagylányom.
Átkarolja a vállamat, mire bőrünk egymáshoz simul. Nick és Max mellénk szaladnak, így együtt tesszük meg az utat Davékhez.

Hét óra felé járt, amikor Max és Nick elmentek Dave-től. Lassan vége lesz ennek a napnak is. Dave az ágyán hasal, én pedig mellette ülök törökülésben, és mindketten vadul rángatjuk a konzolokat.
- Ijj. De hülye vagy, Dave!- kiáltok fel, és félrerántom az autót, amivel versenyzek.- Miért akarsz lelökni?
- Hogy nyerjek?- kérdez vissza, majd elröhögi magát.
- Igazságtalan vagy- közölöm vele. Ezúttal én is megpróbálom letaszítani a "halálba", de Dave kitér az autóm elől, így én veszítek.
- Ennyit érsz- röhög rám, mire rácsapok a karjára.
- Hagyjál. Fázok.
- Én is- megdörzsöli a még mindig csupasz (és kockás) hasát, majd felkel az ágyból, és a szekrényéhez lép.- Felveszek egy pólót.
- Én is- felállok, hogy felvegyek egy pólót, amikor eszembe jut valami.- Te figyelj... hol is fogok aludni?
- Eredetileg a kanapén- mondja, miközben belebújik egy kék pólóba.- De, hogyha úgy érzed, kényelmesebb lenne egy pótágyon...
- Jó lesz nekem a kanapén- mosolygok. Előveszek egy bő pólót, majd, miután belebújok, egy rövidnacit is ráveszek a bikinimre.- Anyukád már itthon van?
- Igen, szerintem- von vállat, majd egy fehér törölközőt megfogva bevonul a fürdőbe.
A táskámat a vállamra kapom és lebattyogok a lépcsőn.
- Meg!- mosolyog rám a konyhapultból Helen, Dave anyukája.- De régen láttalak!
- Valóban- mosolygok, ő pedig kilép a pult mögül és megöleljük egymást.- Hogy vagy?
- Remekül- mondja, majd visszaugrik a sistergő ételhez, én pedig felkuporodom az egyik nagy székre, a cuccomat pedig leejtem magam mellé.- Éppen ma fejeztem be egy érdekes kutatást, a kamaszkori problémákról.
- Hű. Ez tényleg érdekes- biccentek.
- Tudtad, hogy ha egy tini lány megszállottan vagdossa magát, később a legkisebb problémák előfordulásakor is azt fogja tenni?
- Nem igazán.
- Nagyon sok olyan dolog van, amit nem tud az ember- Helen megcsóválja a fejét, majd felém pislog.- De ne aggódj, Meg. Mindenkin lehet segíteni.
- Értem- bólintok, majd elnevetem magam.- Mit csinálsz?
- Ó, csak gondoltam, hogyha már itt vagy, beújítok egy kicsit- a szakácskönyv fölé hajol.- Szecsuáni csirkét, zöldséges körettel.
- Jól hangzik- mélyen beleszimatolok a levegőbe. Az illat simogatja az orromat, én pedig hirtelen rájövök, hogy farkas éhes vagyok.
Nem sokkal később Dave lépked le a lépcsőn, miközben én Helennek segítek a csirkével.
- Te jó ég, Dave- felé fordulok, mire megáll, úgy dörzsöli a haját törölközővel.- Hogy lehet, hogy kétszer annyi ideig vagy a fürdőben, mint én szoktam?
- Hé- néz rám, miközben haja a szemébe lóg.- Ez nem igaz.
- Dehogyisnem.
- Neem- rázza a fejét, Meztelen felsőteste elé tartja a törölközőjét, egyik kezével rám mutat.- TE szoktál egy óráig bent szöszölni.
- Aljas hazudozó vagy- nevetek rá.
- Fogadunk?- tárja szét a karját, mire egy pillanatra eltöprengek, aztán nevetve bólintok.
- Felőlem. De tudd meg, hogy fehérneműben fogsz az utcán táncolni- kinyújtom rá a nyelvem, mire elkapja a derekam és megpörget, én pedig sikítva hagyom.
- Na menjél- enged el, miközben én még mindig nevetek, úgy megyek fel a szobájába.

20 perc múlva
Leszaladok a lépcsőn, miközben a hajam vizes tincsekben tapad a szürke, bő pólómhoz.
- Nyertem- közlöm velük, amint leülök az asztalhoz.
Dave szájából kiesik a falat (fúj) és megrökönyödve néz rám.
- Esküszöm, tavaly még egy órádba telt, mire megfürödtél.
- Az tavaly volt, édesem- mosolyog ránk Helen, én pedig vigyorogva leülök Dave mellé.
- Köszönöm- mosolygok Helen-re, ő pedig rám kacsint.
- Mit csinálsz?- mered rám Dave, amint el akarok venni egy husit a tányérról, amit Helen tart felém.- Anya, nehogy adj neki enni!
- De hülye vagy- rázom a fejem, majd elveszek egy húst a tálcáról.- Nem igaz, hogy melletted enni sem lehet normálisan.
Dave egy pár pillanatig meredten bámulja, ahogyan elvágom a csirkét és a számba akarom tenni, aztán oldalról rám ugrik, mire lerepülök a székről (kezemben a villával, rajta hússal) és mind a ketten a csempén kötünk ki.
- Te beteg vagy- röhögök rá, amint lelökdösöm magamról.
- Sajnálom- röhög ő is, és mielőtt leszállna rólam, megragadja a kezemet, amiben a villa van és leharapja róla a csirkefalatot.
- De naa- biggyesztem le a számat, és finoman meglököm a vállát.- Miattad elhalálozott a csirkém.
- Te is megölted volna- mutat rá, én viszont csak rámosolygok, majd visszamászom a székemre. Helen mosolyogva figyel minket.
Dave is leül, majd úgy megvacsorázunk, mintha mi sem történt volna. :)


Mikor este megágyazom a kanapét, lépteket hallok a lépcső felől. Aztán egy párna vágódik nekem.
- Hoztam párnát- mondja utána Dave, én pedig a fejemet rázva elmosolyodok, majd a párnát a kanapéra dobom.
- Kösz.
- Alap.
Aztán Dave (mintha csak megtehetne ilyesmit) beveti magát a nagy nehezen megágyazott kanapéra.
- Naa- "háborodok fel" és a nagy batár lábait ledobom a kanapéról, felfekszem a helyükre és a lábaimat Dave ölébe teszem.
- Ez tényleg sokkal jobb- ölti ki rám a nyelvét gúnyosan Dave, én pedig mosolyogva bólintok.
- Nekem igen.
Dave mosolyogva benyomja a tévét és miközben a Spongya Bob legújabb részét nézzük, Dave szólal meg.
- Amúgy szeretem, ha itt vagy.
Na, ez érdekes. Érdeklődve felülök, miközben a lábam még mindig Dave ölében van.
- Komolyan?- kérdezem mosolyogva.
- Ja- biccent, majd rám néz.- Legalább van kit szadiznom.
- Hülye- reagálom le, mire Dave odanyúl és meglöki a vállam.
- De komolyan- mondja.- Anyát nem lehet letarolni a székről.
- Engem se, ha már itt tartunk- jegyzem meg, mire Dave felvonja a szemöldökét egyetlen mozdulattal letaszít a kanapéról. A lábaim fellendülnek a levegőbe, miközben levágódok a földre.
- Ez nem volt szép- mondom, miközben vissza mászok és egy kísérletet teszek, miszerint lelököm Dave-et a kanapéról. Nem járok sikerrel.- És még nehéz is vagy.
- Bocsánat.
Mosolyogva vissza fekszek mellé, lábaimat az ölébe teszem, fejemet a karfára hajtom, és már csak azt veszem észre, hogy az álmok sötét olajában úszom.

8. rész

~ Meg ~

A csúszdára még vagy kismilliószor felültünk és felváltva ültünk egymás ölében. Szóval ideje van lassan menni.
- Lassan menjünk már-kérem a fiúkat, miközben éppen a napon fekszünk.
- Szerintem is- szólal meg Max. - Kezd melegem lenni.
- Akkor mire várunk? - kérdezi Dave, mire egyszerre pattanunk Fel.
- Verseny a kis házig? - kérdezem őket vigyorogva, a srácok csak bólintanak és elkezdünk futni, mint az őrültek.
- Nyertem-kurjant fel Nick.
Gyorsan bemegyünk a kis házba és anélkül, hogy belebújnánk a ruháinkba, a kezünkbe kapjuk őket, sárban hirtelen kinyílik az ajtó.
- Mi EZ ITT? - döbben le a pasas, mi pedig csak összenézünk és a srácot megkerülve kirohanunk. - Huligánok! Álljatok meg!-ordibál utánunk.
- Fuss! - ordít Max, a "sor" végen.
Röhögve szaladunk ki a fürdőből.
- Gyertek át hozzánk- mondja futás közbe Dave. - Nincsenek még otthon az ősök.
- Oké-liheg Nick, miközbe  megállás nélkül vágtatunk Dave-ékhez.
Az utcán minden srác utánunk fordul és a legtöbb még fütyül is. A nagy futásban aztán véletlen nekirohanok valakinek.
-Jaj, ne haragudj, annyira sajnálom-mentegetőzök és lehajolok, hogy segítsek neki felszedni a papírjait. - Ezek kották?-nyomom a kezébe.
-Igen-villant rám egy szívdöglesztő mosolyt, amire rögtön olvadásnak indulok.
- Az egy gitár? - kérdezem, a hatan csüngő gitártokra célozva. Eközben a fiúk is odaérnek és elég ellenszenves pillantásokkal bombázzák a helyes srácot.
- Aha.
- Jesszus, de régen láttam már gitárt-mosolyodok el.
- Gitározol? - Kérdezi és lekapja a hátáról.
- Hát-a hajamba túrok.-már vagy fél éve nem járok ... Pedig 5 évig gitároztam ...
- Ezékiel szerint tudsz valamit gitározni? - kérdezi mosolyogva.
- Persze.
- Jó, mert én is-nevet, majd elkezd gitározni és énekelni. Csillogó szemekkel bámulom. Egyszerűen FANTASZTIKUS! * O *

Mikor befejezi, ujjongva kezdek el tapsolni.
- Ez egyszerűen mesés volt!- mosolygok rá.
- Tetszett?- mosolyog rám.
- Hogy tetszett-e?- kérdezem vigyorogva.- Egyszerűen lenyűgöző volt!
- Örülök- kacsint rám.- Te is gitározhatnál valamit!
- Nem is tudom- túrok a hajamba.- Nagyon régen fogtam a kezembe már gitárt...
- Meg- teszi a vállamra a kezét Max.- Egyszerűen fantasztikusan játszol! És énekelni is tudsz!
- De tényleg nem tudom...
- Naaaa- nyújtja nekem.- A kedvemért!
- Oké, legyen- nevetek fel, majd magamhoz veszem a drágát.- De le kell ülnöm- mondom, majd ledobom a ruháimat, és rájuk telepszem.
Mindenki érdeklődve figyel, és még pár gyerek is körénk gyűlik, mikor elkezdem.

A tömeg tapssal kísér, engem pedig egyre jobban elragad a zene, és alig bírom abbahagyni. Mikor azonban végzem, mindenki tapsolni, és füttyögni kezd.
- Ez isteni volt- húz fel a földről Dave.
- Nagyon ügyes vagy- kacsint rám a srác.- Egyszerűen lenyűgöző!
- Azért ne essünk túlzásokba- mosolyodok el, majd félredobom a hajamat.
- Ugyan már!- kiállt fel Nick.- Ugye, emberek, hogy ez mesés volt??
- Igeeen- harsogja a tömeg.
- Szuper voltál- pacsizik le velem a gitáros srác.- Amúgy Shawn vagyok.
- Meg- nevetek fel.- De most már tényleg menjünk- szólok a srácoknak.
- Megyünk- karolja át a vállam Dave.
- Várj- torpanok meg, majd visszaszaladok, és gyorsan felírom Shawn-nak a telószámomat.- Majd hívj- mosolygok rá, és egy puszit nyomok az arcára, majd visszaszaladok a fiúkhoz, még a "húú"-zás előtt.
- Ez meg mi volt?- kérdezik tőlem.
- Visszahozta az életembe a gitáromat. Alap- rántok vállat.
- Fura vagy- mosolyog rám Nick, az orrát elhúzva, mire csak röhögve megvonom a vállam.

*10 perccel később*
Fáradtan dobom le magam Dave ágyára, aki mellém telepszik, a többiek pedig elterülnek, szerte a szobában.
- Hulla vagyok- sóhajtom, lehunyt szemekkel.
Mindannyian fürdőruhában vagyunk, szóval melegünk annyira nincsen, ergo, még a fürdő cucc is vizes.
- Gitározz nekünk- veti fel Max, mire felülök.
- Az felejtős- nevetem el magam.- Nem fogok gitározni... Itt nincs is gitár.
- Ahhoz nem kell gitár, hogy csak énekelj- kacsint rám Nick.
Nagyot sóhajtva elkezdtem Rihanna Diamonds-át.
- Nem értem, miért nem nevezel az X faktorba- szól rám Max, mire csak hitetlenül nevetve vállon lököm.
- Oké, de most komolyan- vigyorog Nick.- Lehetnék én a testőröd.
- Ugyan már- tetetek felháborodást.- Miért kéne nekem testőr?
- Hát, hogy a szívdöglesztő fazonokat távol tartsa- segíti ki Nick-et Dave.
- Nem lesznek "szívdöglesztő fazonok"- utánozom Dave-et, majd kiöltöm rájuk a nyelvemet.- És amúgy is- Dave mögé mászom, és miközben átölelem a vállát, nyomok egy puszit a feje tetejére.- Nem fogom hagyni, hogy bármelyikőtök is miattam verekedjen. Akkor már megvédem magam.
- Dehogy véded- nevet fel aranyosan Dave, majd hátradől, amitől belefekszik az ölembe.
- Kérdezhetném, hogy mit csinálsz?- fojtom el a nevetésem, és játékosan megpaskolom Dave arcát.
- Fekszek- nézett fel rám, mire elnevetem magam, és hagyom, hogy kényelmesen feküdjön az ölemben.
Max és Nick elnéző mosollyal az arcukon pislognak ránk, amitől picit zavarba jövök, de épp időben szúrom ki a Dave polcán heverő plüssmackót.
- Az mi?- mutatok csillogó szemekkel a maci felé.
- Neked semmi- Dave felpattan, és gyorsan leveszi a mackót a polcról, majd maga mögé rejti.
- Na neee, az most kajak egy plüss?- röhög rá Nick.
Tekintetem összevillan Max-szével, akinek csak finoman biccentek, így mikor a fiú újra visszafordul, széles vigyorral közli:
- Nick, hagyjad csórikámat. Dorothy nem plüss.
- Ő a kishúga- teszem hozzá, mire Nick elröhögi magát, Dave pedig gyilkos pillantásokkal méreget minket.- Miért, nem?- tárom szét huncutul a karom.
- Rohadt vicces- forgatja a szemeit elfojtott nevetéssel.
- Hát de most miért- Max elkapja Dave kezéből az említett darabot.- Nem szégyen az, ha valakinek van egy plüss húga.
- Dorothy nem plüss- kiált rá Dave, majd a maci után kap, de Max nekem hajítja. A levegőben elkapom, majd visszapasszolom, Max pedig Nick-nek. Míg végül nálam köt ki, és mivel nem vagyok elég gyors, Dave nemes egyszerűséggel rám veti magát, amitől alaposan kilapulok.
- Te beteg állat- röhögök elfúlóan, mert Dave nem szándékozik leszállni rólam.
- Visszaadod?- kérdezi széles mosollyal.
- Úgy nézek ki, mint aki visszaadja?- kérdezek vissza mosolyogva, mire mutatóujjával belebök az oldalamba.
Visítós nevetés hagyja el a számat, és visszakézből lekeverek egyet a vandálkodónak, aki csak megragadja a karom, és kiszedi belőle a mackót.
- Meg! Áruló!- kiált rám Max röhögve, mire fejbe dobom egy párnával.
- Apád az áruló.- röhögök.
- Hát, rendben- teszi csípőre a kezeit Dave, majd felém fordul, aztán a fiúkhoz, akik felállnak, és elkezdenek sugdolózni.
- Mit susmorogtok ti?- húzom össze a szemem, majd rosszat sejtően felülök, és a könyökömre támaszkodva figyelem őket.
Nick rám villant egy ördögi mosolyt, majd felém indul.
- Akármit is tervezgettek, felejtsetek el!- ellenkezem nevetve, és hátrálok, de Max elindul mögém, mire csak tehetetlenül felsikítok.- Hagyjatok máár!
Nick megragadja a lábam, Max a könyököm, Dave pedig megemeli a derekam, mire először a fejére csapok, aztán hagyom, hogy láncba álljanak, és oldalt tartva emeljenek fel.
- Vén korotokra tök kérdőjelek lesztek.- próbálom őket meggyőzni, hogy engedjenek el, de a fiúk kitartóan hurcolnak le a lépcsőn, majd ki az utcára.- És én pedig súlyosan sérült, szellemileg csöki emberekkel leszek körülvéve, ha együtt öregszünk meg! Senki sem figyel? Istenem! Max, ne birizgáld a hajam, mert megharaplak! Nick, áú, húzod a lábbőröm! Dave, nem röhög, mert elejtesz! Tegyetek már le! Max. Ha még egyetlenegyszer is megremegteted a karodat, esküszöm, meg leszel halva! Ajj. Dave, szólj már rá. De naa! Istenem, tegyetek le! Mindenki meg lesz halva, ha most nem tesztek le! Semmi? Pff. Najó. Mészárlás fog történni, ha nem raktok le MOST AZONNAL! NOW! MOST! Istenem, hogy mondjam még? Japánul? Mi?? Nehehem, nem! Dave, nem! NEM! Nem fogtok hintáztatni! NEM! Max, meg ne próbáld! Egy húzásod van, ne feledd! Nem, mondom NEM! Nick! Te is meg akarsz halni? Dave, istenem, legalább neked legyen eszed! Komolyan, elkezdek sikítani! Neeee! Hülye!
Ezek hangoznak el az utcán, amint a fiúk végigvisznek (!!!) rajta. Egy csomó kíváncsi szempár mered ránk; a fiúk engem hurcibálnak, én pedig ordítok, mint egy félkegyelmű. Szép kis csapat. Pár srác füttyög, és a kelleténél közelebb jönnek (legalábbis Dave szerint), mert Dave egyik kezével tart, a másikkal pedig bever egyet a kíváncsi srácnak.
- Bocsánat!- szólok vissza, mikor megyünk tovább, és kedvesen rámosolygok a fiúra.
- Te csak előre fele mosolyogjál- Max megragadja a fejem, és visszafordítja, miközben másik kezével engem tart.
- Hagyjál- elmosolyodok. Az ég felé fordítom a tekintetemet, és azon filózom, hogy vajon hova visznek.- Hova is megyünk?
- A városba- von vállat Dave, mire elkerekedett szemekkel vállon csaptam.
- Hülye! Még mindig fürdőruhába vagyok!
- Szerinted mi nem?- röhög hátra Nick. Igaz: a fiúkon is csak fürdőgatya volt, a felsőtestükön nem volt semmi.
- Jó, de minden fiú így flangál! De a lányok nem!- magyarázom, és közben azon gondolkodom, hogy mégis hogy a fenébe fogok így a városban járkálni.- Istenem, olyan sötétek vagytok.
- Nyugi már- paskolja meg finomat az arcomat Max, mire "dühösen" felpillantok rá.
- Ne mondd nekem, hogy nyugi!- fortyogok.
- Hagyd- int Nick, majd összeröhög Dave-vel.
- Héj!- szólok rájuk, elfojtva a nevetésem.- Itt vagyok!
- Ne mondd- villant rám Dave egy ezer vattos mosolyt.
Nevetve megrázom a fejem, és hagyom, hogy végig hurcibáljanak a városig (!). Mikor megérkezünk, addig csapkodom Dave vállát, míg letesznek. Az összes fiú szempár rám szegeződik, és pár lány is engem bámul; szemükben megvetés tükröződik. Zavartan lehajtom a fejem, és a pillantásommal próbálom megölni a fiúkat.
Dave röhögve átöleli a derekamat, mire én a szemébe nézek.
- Utállak- morgom neki dühösen, mire csak vigyorogva megpuszilja az arcomat. A szememet forgatva magamhoz ölelem. Tény, hogy direkt szívat, de olyan aranyos módon, hogy hát meg kell enni.
Csendben figyeljük, ahogyan Nick és Max pár sráccal beszél, majd röhög, majd felén fordul és vissza, megint röhög, és a fiúk elmennek, Nick-ék pedig vissza hozzánk.
- Na?- kérdezi Dave.
- Lebeszéltük: megyünk strand focizni- vigyorodik el Nick, mire lepacsizik Dave-vel.
- Mi?- kérdezem leesett állal.- Én nem tudok focizni.
- Dehogynem- borzolja össze a hajam Max.
- Csak egyszer láttál- nézek rá furán, mire elröhögi magát.
- De akkor jó voltál.
- Hülye- nevetem el magam.
Dave megfogja a kezem (szerinte így el tudja hárítani a "huligánokat"... ő tudja), Nick és Max pedig mellénk állnak: így indulunk el a focipálya felé. Szeretem a focit, mindig is imádtam. De ha én egyszer pályára kerülök... Na, akkor mindenki meneküljön. Viszont a srácok szerint jó vagyok. Háth. Szerintem meg nem. De. Kitalálok  valamit, amivel meg tudom nekik mutatni, hogy nem is vagyok olyan jó...
A pályán már pár srác egy érintőzik, amikor megérkezünk.
- Hé, fiúk!- szól oda az egyik, majd hozzánk szalad.- Ó, és egy csaj- vigyorodik el. Kivillan hófehér fogsora, amitől én is elmosolyodom, és készségesen kisegítem.
- Lány- biccentek mosolyogva.
- Meg- teszi hozzá Dave, szemöldökeit felvonva. Óvatosan oldalba bököm, mire csak hitetlenül megrázza a fejét.
- Tényleg Meg vagyok- nevetek rá a fiúra, aki csak óvatos mosollyal bólint.
- Troy. Akkor, jöttök meccsezni?
- Aha- vágja rá Nick, majd mellém lép.- Meg-gel vagyok.
- Oké- vidulok fel, és hagyom, hogy Nick átkarolja a vállamat. Vigyorogva bámulunk Dave-re és Max-re, akik fájdalmas arccal néznek ránk.- Na, mi az, fiúk?- nevetek.
- Nincs gáz- von vállat Max.
- Ki lesz velünk?- kurjant Dave.
Nem sokkal később kialakul a két csapat: Dave, Max, ők gy csapatban vannak, hozzájuk még ketten csatlakoznak, valami Josh, és egy srác, akinek nem jegyzem meg a nevét. Én Nick-kel és Troy-jal, meg egy Adnan nevű sráccal kerülök össze. Kíváncsi vagyok, ebből mi lesz...:)

Szasztooook:3
Sajnálom, sajnálom, sajnálom és ne haragudjatok, hogy ennyit késtem, de nem jött az ihlet:/ Most viszont bekopogott, én behívtam, és összedobtunk nektek egy új részt!:) Remélem, tetszett, komizzatok!:3

7. rész

Amint meglátom a park kapuját, jólesően elmosolyodok. A srácokkal leülünk egy szimpi padra. A nap verőfényesen süt.Alig van pár bárányfelhő az égen. Nick vállára hajtott fejjel gondolkozom.
Szeretem Dave-et... Szeretem, de nem hiszem, hogy ő szeret engem. Miért szeretne, ugyan már? Minden fiú valami nagyon mű cicababára bukik, akiket ki tud használni, és akiknek nincsenek érzéseik. Hát én egyik sem vagyok. Fogalmam sincs miért,de rettegtem a gondolattól, hogy Dave megtudja, szeretem. Nem tudhatja meg. Ő a legjobb barátom. Nem akarom tönkretenni ezt az egészet. Végre van valakim, akiről mindig is álmodtam; aki megvéd, aki segít. Nem. Soha nem fogom neki elmondani, amit érzek. Nem teszem tönkre ezt az egészet.
- Meg- lökdös finoman Nick.
- Igen?- rázom meg a fejem.- Miről maradtam le?
- Csak kérdeztem valamit, de már mindegy- mosolyog rám Max.
- De ne már- emelem fel a fejem Nick válláról.- Most már szeretném hallani!
- Csak azt kérdeztem, hogy te szereted Dave-et?
- Hogy érted?- jövök zavarba. Az arcom rögtön vörös színbe csap át, és riadtan kezdem el igazgatni a hajamat.- Úgy, mint barátot, igen, persze...
- De nem úgy értette- kacsint rám Nick.
- Hát...- túrok a hajamba, miközben az arcom cékla vörös. Épp válaszolnék, amikor a távolban Dave-et pillantom meg.- Dave!- kiáltok fel, majd a padról felpattanva szaladok felé.
- Na mi van?- kap fel nevetve, amint a karjába ugrok.
- Hun voltál?- bokszolok bele finoman a vállába.
- Csak beszélgettem egy kicsit Jack-el- vonogatja hülyén a szemöldökét.
- Mutasd magad!- húzom össze a szemöldököm, és elkezdem leellenőrizni Dave-et.- Nem sérültél meg?
Egy pillanatig unottan bámul rám, majd hirtelen felkap, mire sikítozni kezdek.
- Tesó- szaladnak hozzánk a fiúk, én viszont még mindig Dave vállán csüngök.
- Merre voltál?- pacsizik le vele Max, és Nick is összeüti vele a tenyerét.
- Áh, csak beszélgettünk- vonja meg a vállát. Szórakozottan elkezdek himbálózni rajta, a hajam is össze-vissza repked az arcom körül.
- Te micsinálsz?- kérdezi furán röhögve Nick.
Dave is elröhögi magát, és letesz a földre.
- Csinálni kéne valamit- dobom előre a hajam.- Unatkozom- mondom, majd felgumizom a sérómat. Iszonyatosan melegített már a hajam, így nagyon jól esett, hogy egy kis szél éri a nyakamat.

- Van egy ötletem- vigyorodott el Max.
- Nem fogok ájultat játszani, hogy ingyen tudjunk bemenni a fürdőbe- szólok közbe, mire a srácok felröhögnek.
- De kérlek!- teszi össze a kezeit Max.- Nick még nem is látta!!
- Nick nem akarja látni- húzom össze a szemöldököm, majd az említett felé fordulok.- Ugye?
- Hááát..- húzza széles vigyorra a száját.- Nincs nálam pénz..- a fiúk diadalittasan felkurjantanak, én pedig leesett állal bámulok Nick-re.
- Menj a fenébe- csapom vállon, röhögve.
*5 perccel később*
Miután sikerül falfehérré válnom, Dave a szokásos módon a karjába vesz.
- Biztos, hogy ez jó ötlet?- nevet a fejét fogva Nick.
- Nyugi- legyintek vigyorogva.- Ezerszer csináltuk már.
Mikor mindenki elhelyezkedik (Max és Dave vizet fröcsköl a ruhánkra, hogy úgy nézzen ki, mintha izzadtak lennénk és fáradtak), "elsorvadok" Dave kezében.
- Jó színész- hallom Nick hangját, mire elvigyorodok.
Érzem, hogy Dave elindul. Először lassan, majd, amikor Max halkan szól neki, hogy közel van a fürdő, lassan elkezdenek kocogni.
- Segítség! Valaki segítsen!- ordibál Max. Nick is kapcsol, mert ahogy fél szemmel látom, ő is elkezd kocogni, és "fáradni".- A barátunk elájult!
Vagy ötvenen rohannak oda, mindenki tudni akarja, jól vagyok-e.
- Mi történt?- kérdezi egy férfi hang.
- A barátunk elájult...- rebegi Nick. Hm. Jó színész.
- Volt már ilyen?- kérdezi, miközben elkezd minket befele terelni.
- Nem, még nem- lihegi "ijedten" Dave. Erősen kell koncentrálnom, nehogy felröhögjek.
- Erre tessék.
Hirtelen hűvösség vesz körül és csend lesz. A srácok elkezdenek röhögni, mire Dave letesz a földre.
- Jók voltatok- vigyorgok körbe.
- Imádok ide járni- túr a hajába Dave.- Mindig bekajálják!
- Hol a medence?- néz körbe Nick.
- Tudod- teszi a vállára a kezét Max.- Ez csak egy szoba, ahova mondig bevezetnek minket. Itt szokott Meg "jobban lenni", érted.
- Viszont- szólok közbe mosolyogva.- Rájöttünk, hogy azon az ajtón- a szoba sarkában lévő ajtóra mutatok.- ki lehet jutni a fürdőbe...ingyen!
- Szenzációsak vagytok!- nevet fel hitetlenül Nick. Majd hirtelen kinyílik az ajtó, mire gyorsan Dave karjába ugrok.
- Hogy van a kislány?- kérdezi, ugyanaz a férfi hang.
- Már jobban van- feleli halkan Dave.
- Nyugodtan maradjatok itt, amíg jobban nem lesz- mondja, majd ajtócsapódás követi. Ezek szerint kiment.
- Halkabban- nevetek halkan, majd mindannyian gyorsan ledobáljuk a ruháinkat, és a szekrényhez ruhanok, fehérneműben.- Tessék- dobom a srácoknak a "dugi" fürdőruhákat.
Mindannyian elrejtőzünk valami mögé, és "átvedlünk".
- Meg, gyere már- hallom Dave hangját.
- Sietek- szólok vissza, majd kilépek a szekrény ajtaja mögül, a fürdőruhámban.

- Mehetünk?- kérdezi vigyorogva Max.
- Aha- válaszoljuk, majd gyorsan kifurakodunk az ajtón.
Szaladva tesszük meg a csúszdákhoz az utat, nehogy valaki felismerjen minket.

~Dave~

- Gyertek arra a nagyra!- mutat fel meg a legnagyobb csúszdára, ami előtt ezer ember vár.

- Túl sokan vannak- húzom el a számat.

- De nem nekünk- csap a vállamra Nick.- Ismerek egy titkos helyet, ahol sokkal gyorsabban odajuthatunk! Gyertek!

Nick-et követjük, és egy kis faházba jutunk be.

- Nick- szólal meg Meg a sötétben.- Ez lent van a földön. A csúszda pedig fent.

- Figyelj- mondja Nick, majd hirtelen olyan érzésünk támad, mintha egy liftben lennénk.

Pillanatok múlva Nick óvatosan kikukucskál egy apró résen.

- Oké- szólal meg aztán.- Kettesével lehet csúszni!

- Én szeretnék először menni!- ugrabugrál Meg.

- Oké, menj Dave-el, amikor szólok- mondja Nick.

Megfogom Meg kezét, és a sötétben rávigyorgok.

- Most! Gyorsan!- mondja, majd kinyitja az ajtót, mire szó szerint kirobbanunk belőle.

- Következő- mondja unottan a csúszdás srác, mire vigyorogva odaállunk Meg-el.- Kettesével menjetek, ne ugorjatok ki út közben, ha nincsen szivacs, egymás ölében. Jó szórakozást- forgatja a szemét, majd, mikor felvillan a zöld lámpa, beül először Meg, majd mögé én.- Szólok, mikor mehettek......MOST!

Közösen ellökjük magunkat, majd elindulunk a meredek, és kanyargós csúszdán.

- Ááááááá!- sikít nevetve Meg.

- Ez olyan buli!- röhögök.

Aztán egyszerre csapódunk a vízbe. Nevetve bukkanunk fel alóla, majd megvárjuk, míg Max és Nick is leér.

- Azt sasold!- mutat röhögve a csúszdára Meg.

Nevetve nézem, ahogy Nick csúszik, Max-szel az ölében. Max a kezét feltartva sikongat, míg Nick a röhögését visszafojtva csúszik mögötte. Mikor a vízbe csapódnak, gyorsan feljönnek, majd hozzánk evickélnek. 

- Többet nem megyek Max-el- röhög Nick, amint Meg mellé ül.

- Most miért?- kérdezi a vízből, röhögve Max.

- Megkérdezte a csúszdás srác, hogy ő a pasim-e- mutat vihogva Max-re, mire egyszerre röhögünk fel.

Hahhantyú:33

Köszönöm, hogy elolvastátok, és ezer bocsánat, amiért ennyit késtem vele, de két blogot is befejeztem egyszerre, szóval abszolút semmi időm sem jutott ide:C Mostanában viszont gyakrabban fognak jönni a részek:) [Kivéve a jövő hetet, mert akkor egyáltalán nem fogok tudni írni, ugyanis táborban leszek:D]

Remélem tetszett!!!:)<3

xxxPusyyxxx