Dave-et hallom ordítani a távolból. Segítségért kiált. Visszakiabálok neki, hogy tartson ki. És megint ordítás. Már látom Dave-et. Egy csuklyás pasas áll előtte, a kezében kötél van, és Dave nyakára akarja tekerni. Dave csak ordít. Gyorsabban próbálok futni, de a lábaim nem visznek tovább. Valaki megragadja a derekamat, és próbál visszatartani. Azt kiabálja, hogy ne menjek oda. Felismerem a hangját- Kyle az. Magához szorít, és azt mondja nekem, hogy nem tudok segíteni Dave-en. Sikítok. A torkom is fáj, de sikítok. Mintha a hangommal próbálnám megmenteni Dave-et. Kyle karjai még mindig a derekamon vannak. Le akarom fejteni magamról. Karmolom, de nem ér semmit. Már a könnyeim is folynak.
A csuklyás alak Dave nyakára teszi a kötelet, és elrántja. Ömlenek a könnyeim, és úgy üvöltök, ahogy a torkomon kifér. Kyle szorosan ölel magához, és próbál megnyugtatni.
- Meg! Meg! Hé. Itt vagyok. Meg! Ébredj fel. Meg!
Könnyben és izzadságban úszva felülök a kanapén. Kapkodva veszem a levegőt, és ledobom magamról a takarót. Dave a kanapé előtt térdel, szemei alatt karikák, és aggódva pislog rám. A megkönnyebbüléstől újra elsírom magam, és gondolkodás nélkül magamhoz szorítom Dave-et. Ő is keményen átöleli a hátam, és megnyugtatóan simogatja. Belefúrom az arcom a vállába, és próbálok megnyugodni. Csak álom volt. Csak álom.
Dave még mindig ölel, úgy ül fel a kanapéra. Hagyja, hogy hozzá bújjak, és megint magához ölel.
- Minden rendben. Itt vagyok, nyugi- mondja halkan.
A hajamat simogatja, és lassan ringat. Mikor kisebbek voltunk, akkor is mindig így nyugtatott meg. Sosem voltam sírós fajta, de ha valami megijesztett. vagy, ha rosszat álmodtam, mindig Dave próbált segíteni.
- Gyere- felhúz, és az arcomra néz. Csak akkor veszem észre, hogy ég a lámpa.- Menjünk fel, oké?
- Oké- motyogom. Dave magához ölel, aztán felhúz az emeletre, miközben lekapcsolja a villanyt. Gyorsan mellé szegődök, nehogy beszívjon a sötétség.
A szobája most megnyugtat. Ég a kislámpa az éjjeli szekrényén. Dave illat van. Leül az ágyra, beljebb gurul, és hagyja, hogy én is bevessem magam mellé.
- Rosszat álmodtál?- kérdezi, miközben mellé kucorodom.
- Igen... Honnan tudod?
- Sikítottál- összevonja a szemöldökét.
- Nem ébresztettem fel Helen-t?- kapom a kezem a szám elé.
- Nem- elmosolyodik, és magához ölel.- Nagyon jó alvó.
Másnap délután már otthon ülök. Anyáék hazajöttek, tele élményekkel. Na jó, igazából apa leégett (?), és anya rájött, hogy Jason még nem szobatiszta. Anya elmondása szerint, amikor a szoba sarkában rátalált Jason "ajándékára", először azt hitte, bement valami állat a házba, és az piszkított a padlóra, de aztán meglátta Jason vigyorgó pofiját, nyakig kakisan, úgyhogy lebukott a kis srác. Szóval a famíliának csupa fantasztikus élménye volt. Elmeséltem még délelőtt anyának, hogy megismertem Kyle-t, mire ő boldog lett, apa pedig ingerülten arról magyarázott, hogy "lemegy a pincébe a puskáért most már". Megható volt, meg minden, de nincs is pincénk. Amúgy meg apa nem szereti, ha fiú kerül a képbe... Dave-et kivéve, persze. Őt már megszokta, hiszen ovis korunk óta egymás nyakában vagyunk.
Úgyhogy most az ágyamon hasalok, állam alatt párnával, telefonnal a kezemben, és éppen Dave hülye fejes képén röhögök. Magam elé emelem a kamerát, és én is vágok egy lehetetlen fejet, majd elküldöm neki, mire ő is eggyel válaszol. Azt mondják, az az igaz barátság, amikor a másiknak küldesz ronda szelfiket.
Másnap délután már otthon ülök. Anyáék hazajöttek, tele élményekkel. Na jó, igazából apa leégett (?), és anya rájött, hogy Jason még nem szobatiszta. Anya elmondása szerint, amikor a szoba sarkában rátalált Jason "ajándékára", először azt hitte, bement valami állat a házba, és az piszkított a padlóra, de aztán meglátta Jason vigyorgó pofiját, nyakig kakisan, úgyhogy lebukott a kis srác. Szóval a famíliának csupa fantasztikus élménye volt. Elmeséltem még délelőtt anyának, hogy megismertem Kyle-t, mire ő boldog lett, apa pedig ingerülten arról magyarázott, hogy "lemegy a pincébe a puskáért most már". Megható volt, meg minden, de nincs is pincénk. Amúgy meg apa nem szereti, ha fiú kerül a képbe... Dave-et kivéve, persze. Őt már megszokta, hiszen ovis korunk óta egymás nyakában vagyunk.
Úgyhogy most az ágyamon hasalok, állam alatt párnával, telefonnal a kezemben, és éppen Dave hülye fejes képén röhögök. Magam elé emelem a kamerát, és én is vágok egy lehetetlen fejet, majd elküldöm neki, mire ő is eggyel válaszol. Azt mondják, az az igaz barátság, amikor a másiknak küldesz ronda szelfiket.
Aztán érkezik egy másik értesítésem. Valaki ismerősnek jelölt. Hatalmasat nevetek, amikor látom, hogy Kyle Marck ismerősnek jelölt. Ösztönösen rányomok a "visszaigazolás" gombra. Boldogan mosolygok a készülékre, ami azonnal megrezzen. Kyle rám írt.
Kisebb sikító roham után (az ágyamon ugráltam, mint egy idióta), nyugodt szívvel írok neki vissza egy "hali:)"-t. Kyle rögtön válaszol, és élénk csevegésbe kezdünk.
Kyle: régen láttalak :D
Meg: ja, már én se bírom nélküled xd
Kyle: valamikor megint össze kéne futni
Meg: szerintem is:)
Kyle: de am már úgyis megbeszéltünk jövőhétre egy "rándevút"
Meg: tényleg *o* úú, vigyél étterembe:3 :DD
Kyle: aha, persze xd
Meg: de most miért?:D olyan cukik lennénk
Kyle: ja, mint valami elcseszett romantikus kamaszfilmben:D
Meg: de az is cuki, nem?:3
Kyle: baromira xd
Meg: de komolyan xd már úúgy kiöltöznék:D
Kyle: felőlem estélyit is felvehetsz, engem nem zavar xd de fix, hogy nem viszlek egy puccos étterembe, ahol kaviárt szolgálnak fel:D
Meg: pedig olyan régen ettem már kaviárt xdddd de nem, most őszintén, inkább csak üldögéljünk egy padon, ne?:)
Kyle: héé, a randiötleteket a fiú adja, neked csitu van:D
Meg: neked is ez jutott eszedbe?:3 :DD
Kyle: dehogy...... na, de tényleg, te csak ne ötleteljél
Meg: na miaz, meg akarsz lepni?:3
Kyle: namár xdd én kilépek:D
Meg: de olyan cukiii:3
Kyle: elég lesz:D
Meg: oké, befejeztem:3
Hirtelen megcsörren a telefonom, én pedig vigyorogva a készülékre nézek. Az a kép villog rajta, amit a hintán ülve csináltunk, Kyle-al.
- Igen?- nevetve veszem fel.
- Tök menci, ha én hívlak, nem?- mondja a vonal másik végén.
- Valóban. Elég jól nézünk ki ezen a képen- töprengek.
- Amúgy is- szinte látom, ahogy vigyorog.- Sajnálatos módon ki kell bírnod nélkülem szombatig.
- Nyugi, én megleszek- biztosítom.- Csak az a kérdés, te melyik napon fogod felakasztani magad...
- Na, én vagyok az erős, összeszorított fogakkal szenvedő pasi, te pedig a sírós, gyenge idegrendszerű városi fruska- mutat rá.- Kizárt, hogy én legyek előbb öngyilkos.
- Elméletben tényleg én lennék a gyenge idegrendszerű- mondom.- De csak a horrortól félek.
- Hehe, kis pisis.
- Na, nem kell azért szekálni, mert nem szeretem a horrort- mondom, tettetett "durcizással".
- Mellettem se szeretnéd?
- Nem, nem hiszem.
- Pedig már kezdtem magabiztos lenni- neveti el magát.
- Az felejtős- nevetek én is.
Miután letettük a telefont, nagyon sokáig meredtem a készülékre. Olyan furcsa, hogy Kyle-al ilyen jól kijövök. Be kell valljam, eléggé megkavart a srác; eddig biztos voltam abban, hogy Dave a keresett srác. Most viszont... Jó, oké, nem inogtam meg (annyira), még mindig kiráz a hideg, és melegség önti el a szívem, ha Dave hozzám ér, vagy rám mosolyog, de ugyanezt érzem, amikor Kyle csinálja ugyanezt. Jhajj, istenem, miért ilyen átkozottul bonyolult ez?!
- Na, milyen?- kérdezi anya. Bólogatva tömök a számba még egy adag tésztát, és ami a végén lelóg, nagy levegővel beszippantom.
- Szerintem, hogyha mindenki hallgat, és eszik, nem lehet rossz- jegyzem meg, mire apa tele szájjal felnevet.
- Jason, az ég áldjon meg!- anya odanyúl, és felvágja az öcsémnek a tésztát, aki, ahelyett, hogy megette volna, a hajára kente.
Apával hangosan nevetve figyeljük a jelenetet, aminek következtében anya is tiszta tészta lesz.
- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem elment az étvágyam- apa fintorogva félretolja a tányérját, mire nevetve követem a példáját.
- Na, sziasztok akkor- forgatja a szemét anya, és tovább küzd Jason-nel.
Felbaktatok a szobámba, és végigfekszem az ágyamon. Holnap megkezdődik az utolsó hét az iskolában, Dave-el viszont (meg pár sráccal) már most elkezdtünk készülni a nyárra. Persze, ha nyakig benne leszünk, oltári bulizások, deszkázások (azt ígérte, ezen a nyáron megtanít), és emlékek lesznek készülőben.
Hirtelen megcsörren a telefonom, mire áthengeredek a másik oldalamra, és fél kézzel a telefonomért nyúlok. Dave neve újra, meg újra felvillan a képernyőn.
- Mondd- szólok bele vidáman.
- Kijössz?
- Ja, mehetek- ülök fel, és már szállok le az ágyról.
- Hozd már Jason-t is- kéri nevetve.- Régen láttam.
- Ilyenkor aludni szokott.
- Azért kérdezd meg anyud, hátha kihozhatod egy picit- kérlel olyan hangon, mire önkéntelenül is el kell mosolyodnom.
- Oké, na. Találkozzunk a játszón, oké?- felállok, és már indulnék az ajtóhoz, amikor megállít.
- Elétek megyek.
- Miért, hol vagy?
- A játszótéren- közli.- De felétek sok a huligán.
- Velem lesz az öcsém is- emlékeztetem vigyorogva.
- Pláne- szinte látom, ahogyan forgatja a szemeit. Felnevetek.
- Nekem mindegy. Na, de akkor indulunk.
Azzal leteszem. Még egy ideig vigyorgok magamban, aztán leveszem a pizsimet, felveszek fehérneműt, aztán vagy öt percig a szekrény előtt ácsorgok, míg végül kiválasztok, egy amolyan "a kétéves öcsémmel, és a legjobb barátommal leszek, aki fiú" szettet.
Kisebb sikító roham után (az ágyamon ugráltam, mint egy idióta), nyugodt szívvel írok neki vissza egy "hali:)"-t. Kyle rögtön válaszol, és élénk csevegésbe kezdünk.
Kyle: régen láttalak :D
Meg: ja, már én se bírom nélküled xd
Kyle: valamikor megint össze kéne futni
Meg: szerintem is:)
Kyle: de am már úgyis megbeszéltünk jövőhétre egy "rándevút"
Meg: tényleg *o* úú, vigyél étterembe:3 :DD
Kyle: aha, persze xd
Meg: de most miért?:D olyan cukik lennénk
Kyle: ja, mint valami elcseszett romantikus kamaszfilmben:D
Meg: de az is cuki, nem?:3
Kyle: baromira xd
Meg: de komolyan xd már úúgy kiöltöznék:D
Kyle: felőlem estélyit is felvehetsz, engem nem zavar xd de fix, hogy nem viszlek egy puccos étterembe, ahol kaviárt szolgálnak fel:D
Meg: pedig olyan régen ettem már kaviárt xdddd de nem, most őszintén, inkább csak üldögéljünk egy padon, ne?:)
Kyle: héé, a randiötleteket a fiú adja, neked csitu van:D
Meg: neked is ez jutott eszedbe?:3 :DD
Kyle: dehogy...... na, de tényleg, te csak ne ötleteljél
Meg: na miaz, meg akarsz lepni?:3
Kyle: namár xdd én kilépek:D
Meg: de olyan cukiii:3
Kyle: elég lesz:D
Meg: oké, befejeztem:3
Hirtelen megcsörren a telefonom, én pedig vigyorogva a készülékre nézek. Az a kép villog rajta, amit a hintán ülve csináltunk, Kyle-al.
- Igen?- nevetve veszem fel.
- Tök menci, ha én hívlak, nem?- mondja a vonal másik végén.
- Valóban. Elég jól nézünk ki ezen a képen- töprengek.
- Amúgy is- szinte látom, ahogy vigyorog.- Sajnálatos módon ki kell bírnod nélkülem szombatig.
- Nyugi, én megleszek- biztosítom.- Csak az a kérdés, te melyik napon fogod felakasztani magad...
- Na, én vagyok az erős, összeszorított fogakkal szenvedő pasi, te pedig a sírós, gyenge idegrendszerű városi fruska- mutat rá.- Kizárt, hogy én legyek előbb öngyilkos.
- Elméletben tényleg én lennék a gyenge idegrendszerű- mondom.- De csak a horrortól félek.
- Hehe, kis pisis.
- Na, nem kell azért szekálni, mert nem szeretem a horrort- mondom, tettetett "durcizással".
- Mellettem se szeretnéd?
- Nem, nem hiszem.
- Pedig már kezdtem magabiztos lenni- neveti el magát.
- Az felejtős- nevetek én is.
Miután letettük a telefont, nagyon sokáig meredtem a készülékre. Olyan furcsa, hogy Kyle-al ilyen jól kijövök. Be kell valljam, eléggé megkavart a srác; eddig biztos voltam abban, hogy Dave a keresett srác. Most viszont... Jó, oké, nem inogtam meg (annyira), még mindig kiráz a hideg, és melegség önti el a szívem, ha Dave hozzám ér, vagy rám mosolyog, de ugyanezt érzem, amikor Kyle csinálja ugyanezt. Jhajj, istenem, miért ilyen átkozottul bonyolult ez?!
- Na, milyen?- kérdezi anya. Bólogatva tömök a számba még egy adag tésztát, és ami a végén lelóg, nagy levegővel beszippantom.
- Szerintem, hogyha mindenki hallgat, és eszik, nem lehet rossz- jegyzem meg, mire apa tele szájjal felnevet.
- Jason, az ég áldjon meg!- anya odanyúl, és felvágja az öcsémnek a tésztát, aki, ahelyett, hogy megette volna, a hajára kente.
Apával hangosan nevetve figyeljük a jelenetet, aminek következtében anya is tiszta tészta lesz.
- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem elment az étvágyam- apa fintorogva félretolja a tányérját, mire nevetve követem a példáját.
- Na, sziasztok akkor- forgatja a szemét anya, és tovább küzd Jason-nel.
Felbaktatok a szobámba, és végigfekszem az ágyamon. Holnap megkezdődik az utolsó hét az iskolában, Dave-el viszont (meg pár sráccal) már most elkezdtünk készülni a nyárra. Persze, ha nyakig benne leszünk, oltári bulizások, deszkázások (azt ígérte, ezen a nyáron megtanít), és emlékek lesznek készülőben.
Hirtelen megcsörren a telefonom, mire áthengeredek a másik oldalamra, és fél kézzel a telefonomért nyúlok. Dave neve újra, meg újra felvillan a képernyőn.
- Mondd- szólok bele vidáman.
- Kijössz?
- Ja, mehetek- ülök fel, és már szállok le az ágyról.
- Hozd már Jason-t is- kéri nevetve.- Régen láttam.
- Ilyenkor aludni szokott.
- Azért kérdezd meg anyud, hátha kihozhatod egy picit- kérlel olyan hangon, mire önkéntelenül is el kell mosolyodnom.
- Oké, na. Találkozzunk a játszón, oké?- felállok, és már indulnék az ajtóhoz, amikor megállít.
- Elétek megyek.
- Miért, hol vagy?
- A játszótéren- közli.- De felétek sok a huligán.
- Velem lesz az öcsém is- emlékeztetem vigyorogva.
- Pláne- szinte látom, ahogyan forgatja a szemeit. Felnevetek.
- Nekem mindegy. Na, de akkor indulunk.
Azzal leteszem. Még egy ideig vigyorgok magamban, aztán leveszem a pizsimet, felveszek fehérneműt, aztán vagy öt percig a szekrény előtt ácsorgok, míg végül kiválasztok, egy amolyan "a kétéves öcsémmel, és a legjobb barátommal leszek, aki fiú" szettet.
A mosdóban gyorsan felteszek egy kis szempillaspirált, megfésülöm a hajam, fogat mosok, és lebaktatok a lépcsőn.
- Anya- kiáltom el magam, és beszlalomozok a konyhába. Anya éppen Jason-t tisztogatta, apa pedig újságot olvasott.- Elvihetem Jason-t sétálni?
- Na- lepődik meg anya, és apa is leteszi az újságot.- Nagyon régen sétáltatok már együtt.
- Tudom- sütöm le a szemeimet.- De ma Dave mondta, hogy menjek ki, és Öcsi meg úgyis itthon meresztené a popóját, úgyhogy gondoltam, miért ne- azzal megböködöm a pockos hasát, mire felnevet.
- Nekem tetszik az ötlet!- csapja össze anya a tenyerét, és apa is bólogat.- Felőlem sétálhattok. Addig is mozog egy kicsit. De Jason-t hozd haza hatra, rendben? Te maradhatsz kicsit tovább, de neki aludni kell, meg különben is: holnap iskola!
- Hétre itthon vagy- mutat rám apa, én pedig keményen bólintok. Holnap suli, francnak van kedve ilyenkor estélig kint lófrálni.
- Na, mehetünk?- kérdezem tőlük, majd kiemelem Jason-t a székéből, és gyorsan feladom rá a kis cipőcskéjét.
Anyáék mosolyogva nézik, ahogy kézen fogom, és kimegyünk az ajtón.
- Na, tudod, hova megyünk, Bogyó?- nézek rá. Jason hatalmasra mereszti csillogó szemeit, és nyálas szájjal felnevet.
- Neeem.
- Dave-hez, a játszótérre- kacsintok rá, mire felvisít, én pedig nevetve felkapom, és megpörgetem.
- Nyaaaa, tegyél lee!- visong, mire nyomok egy cuppanós puszit puha pofijára, és leteszem.
Kézen fogva sétálunk még egy picit, aztán feltűnik a játszótér.
- Ott van Dave!- mutat kis kezével a fiú irányába, aki egy hintán gubbaszt, mikor pedig meglát minket, vigyorogva felkel, és felénk lépked.
Jason elengedi a kezem, és a srác felé kezd szaladni, aki félúton elé fut, és a hátára kapja.
- Úristen, te sós zsák- röhög Dave, és körbeforog az öcsémmel, aki vígan nevetgél.
- Akkor nekem ne köszönj- nyújtom ki rá a nyelvem, mire megforgatja a szemeit, és félkézzel magához ölel, mivel a másik kezével Jason-t tartja.
- Merre?- kérdezi felém fordulva, én pedig csak megvonom a vállam.
- Menjetek előre.
- Miért?- kérdezi rosszat sejtve, majd Jason-t egy mozdulattal a nyakába ülteti.
- Menjetek már- nevetve kissé meglököm Dave-et, aki a fejét rázva elindul, nyakában Jason-nel.
Mosolyogva nézem hátulról, ahogyan Dave (nyakában Jason-nel) elindul. Annyira aranyosak, hogy előveszem a telefonom, lefotózom őket hátulról (mondanom sem kell, milyen klassz kép lett), és felteszem Snapchat-re.
Melléjük szaladok, és a tempót felvéve felnyúlok, hogy megfogjam Jason egyik kezét, míg a másikat Dave fogja. Önkéntelenül is elképzelem, hogyan nézhetünk ki elölről.
Nevetve figyelem, ahogy Jason a kezünket elengedve megragadja Dave haját, aki körbe forog a kis sráccal.
- Hé, az nem Nick?- mutatok előre. A sarkon egy "Nick-hasonmás" áll, vigyorogva int felénk egyet.
- De, az ő- hunyorog oda Dave.
Nick előveszi a telefonját, mi pedig közelebb megyünk hozzá. Jason a levegőbe emelve karjait felnevet, mire mi is felnevetünk. Dave nekem nyújtja a kezét, mire vigyorogva megfogom- így megyünk tovább.
- Na mizu?- kérdezi mosolyogva Nick, mire hozzá lépek, és megölelem.
- Nem sok. Hogy vagy?- kérdezem nevetve, ő pedig nyom egy puszit az arcomra.
- Ki a kis srác?- néz fel Jason-re, aki Dave hajával játszik éppen.
- Az öcsém- mutatok rá.- Nagy yolo.
- Látom- bólogat, majd lepacsizik Dave-el.- Hova hova?
- Nem tudjuk- von vállat Dave, és felnyúl, hogy lefejtse az öcsém kezeit a hajáról.- Csak sétálgatunk.
- Max mondta, hogy néhány haverja deszkás bemutatóját megy megnézni- Nick a telefonjára pillant.- Engem is hívott, de nem ismerek onnan senkit.
- Joe-ék bemutatójára?- vonom össze a szemöldököm. Régebb óta tudom, hogy a srác deszkázik, bár még egyetlen bemutatójukon sem voltam, ami azért cinkes, mert a fiú egyébként nagyon jó barátom.
- Asszem ja- biccent Nick, amikor megcsörren a telefonja.- Max az.
Azzal felveszi. Valami olyasmiről szól a beszélgetés, hogy Max nem tudja, hol van Nick, Nick meg nem tudja, miért kell odamennie, ahol Max van, mert tökre nem ismer senkit, Max viszont ragaszkodik hozzá, hogy Nick ott legyen, erre Dave felröhög, Max meghallja, megkéri Nick-et, hogy hangosítsa ki, megtudakolja, ki áll még Nick körül, aztán kiadja parancsba, hogy hordjuk magunkat a deszkásokhoz.
- Na, gyerünk- ez Max utolsó szava, és már le is tette a telefont.
- Akkor menjünk- vonok vállat, és Dave-re nézek.- Bírod még?
- Meg, mindjárt megsértődök- nyújtja ki rám a nyelvét, mire felröhögök.- Vagy 16 kiló az öcséd, még szép, hogy bírom még.
- Jó, na- teszem fel a kezeimet, Nick pedig érdeklődve figyeli a jelenetet.- Csak kérdeztem, mert tudod, tud ám sétálni is a kis ember.
- Bírom, nyugi- vonja fel a szemöldökét, én pedig elnevetem magam.
- Mehetnénk?- tárja szét a kezét Nick, mire hevesen bólogatva elindulunk.
Max hamarosan feltűnik, egy tucat deszkás mellett. Dave folyamatosan a nyakában tartja az öcsémet, mondván, "még csak az kell, hogy elvesszen a kölök", úgyhogy, miután Nick közölte vele, hogy nem normális, az alaphangulata is megvolt a délutánnak.
- Na, jó, hogy jöttök- vigyorog Max, amikor meglát minket. Nevetve megölelem, ő pedig egy gyors puszit nyom az arcomra, majd lepacsizik a fiúkkal is, és felnyúlva összeborzolja Jason haját.
- Mi újság?- nézek körbe, miközben vagy egy fél tucat fiú szempár mered rám.
- Most ment le az első versenyző- biccent Max a pálya felé.- Mindjárt jön az ismerősöm.
- Menjünk előre, ne?- nézek a fiúkra, akik szorosan mögöttem állnak.
- Hát nem ártana- fújtat Dave, és leveszi a nyakából Jason-t, majd a hóna alá csapva a kölköt, a derekamat megragadva elindul Max után. Nick a fejét rázva lépked utánunk.
Max egészen a pálya széléig elvezet minket.
- Jesszus, mik ezek a fejek- súgom Dave-nek, aki kettőnk közé nyomja Jason-t, ugyanis mellettünk egy csomó, eléggé érdekes ábrázatú fiatalok állnak, és össze-vissza röhögnek. Az egyik igen furcsán támaszkodik a korlátnak.- Az jól van?
- Reméljük- Dave közelebb húz magához.
- Ember, jobb helyet nem találtál?- dörmögi, előttem áthajolva Nick Maxnek.- Kiráz a hideg ezektől az arcoktól.
- Ez a legjobb hely- tárja szét a kezét Max, és fintorogva lenéz a földre.- Bár, erősen kétlem, hogy itt kéne szúrniuk magukat.
- Jézusom- kaptam a szám elé a kezem, ugyanis, a földön, valóban egy tű hevert. Megragadtam Jason-t, és a fiúk felé fordultam.- Szerintem mi most innen elmegyünk.
- Megyek veletek- lép szorosan mellém Dave.
- Maradj csak- mosolygok rá, és Max-ék felé intek.- Csak gyorsan hazaviszem Jason-t, és jövök vissza.
- Ne menjünk haza- kezd legörbülni Jas szája, én pedig elkezdtem ringatni.
- De fhúú, öcsi, már egy órája eljöttünk otthonról- nyomok egy puszit a buksijára.- Nem vagy még fáradt?
- Nemm- rázza a fejét, mire felsóhajtok, és megigazítom a kezemben a csöppséget.
- Jól van. Akkor még maradunk egy kicsit, oké?- mosolygok rá, mire felcsillannak a szemei.- Csak menjünk arrébb...
Dave "utat tör" nekünk, én pedig, Jason-nel a kezemben, Max-ék másik oldalára állok. Előttünk korlát húzódik, amire felültetem Jas-t, a derekát viszont magamhoz ölelem. Az öcsém nagy vígan lóbálta a picike lábait. Dave oldalról mellénk áll, amikor hirtelen megszólal a hangszórókban egy hang.
- Hú, de sokan vagytok!- hamarosan megtalálom a szememmel a hang tulajdonosát: egy magas, húsz év körüli srác,aki a vadul vigyorgó zsűrik mellett támasztja az asztalt.- Úristen, és még jönnek- hunyorog a távolba, mire mindenki halkan felnevet.- Na, de csapjunk a kerekek közé! Mint látjátok, nagyon sok jó pasi... de főleg, jó deszkás gyűlt ma ide. Hogy miért? Na, ezt nyilván tudjátok, de azért elmondom megint: ma van a 17. DESZKÁS VERSENYÜNK!- kiáltását taps, és fütty koncert követi. Jason is lelkesen tapsikol.- Jó, jó, nem is húzom tovább az időt. Első versenyzőnk, Matthew Roll, kérlek, kezdd el! Hajrá.
Kikapcsolja a mikit, a deszkás srác pedig elkezd deszkázni, miközben alatta egy menő zene szól.
4 versenyzővel később Jason kezd elfáradni, mivel egyre inkább, rám dől, amitől kezdenek leszakadni a kezeim.
- Dave- lököm meg a fejemmel a vállát, mire felém fordul.- Hazaviszem Jason-t, oké?
- Veletek megyek- mondja. Már épp nyitnám a számat, hogy nyugodtan maradhat, amikor elmosolyodik.- És nem ellenkezhetsz.
Megforgatom a szemeimet, de valójában irtózatosan örülök, hogy velünk jön. Dave mellett mindig biztonságban éreztem magam, és bár ezt sosem mutattam ki felé, biztos voltam benne, hogy ő mindig tudta. Hiába, túl jól ismer. Gyorsan odamotyog valamit Max-nek, aki csak rám kacsintva válaszol vissza neki. Elköszönünk tőlük, majd Dave, a kezemet fogva, kivezet bennünket a tömegből.
Mikor már ritkulnak az emberek a járdákon, Dave átveszi tőlem a picit, aki eléggé fáradt már, és nagy kobakját belefúrja Dave vállgödrébe. A srác fél kézzel fogja Jason-t a másik kezét pedig rákulcsolja a kezemre.
Régebben sosem éreztem Dave iránt... ennyire. De most, ahogy egymás mellett sétálunk, a gyomrom szörnyű görcsben van, és eszméletlenül boldognak érzem magam.
Halkan lépdelünk, mivel Jas-t elnyomta az álom, és nem szeretnénk felkelteni. Mikor a házunk elé lépünk, csak szótlanul kiveszem Dave kezéből Bogyót, és egy pillantást vetve a fiúra, gyorsan beviszem anyáéknak.
Mikor újból kilépek az ajtón, Dave a lépcsőn ül. Mosolyogva leülök mellé.
- Na?- nézek rá, ő pedig vigyorogva lehajtja a fejét.
- Mi na?
- Megyünk?- nevetek fel, mire lazán feláll, és egy mozdulattal felránt engem is.
- Hova? Menjünk vissza?- időközben elindulunk. Kezünk összekulcsolva, mosoly az arcunkon... Hűha.
- Ne.. Inkább csak sétálgassunk- kérem mosolyogva, mire lazán átkarolja a vállam, és egy puszit nyom a halántékomra.
- Anya- kiáltom el magam, és beszlalomozok a konyhába. Anya éppen Jason-t tisztogatta, apa pedig újságot olvasott.- Elvihetem Jason-t sétálni?
- Na- lepődik meg anya, és apa is leteszi az újságot.- Nagyon régen sétáltatok már együtt.
- Tudom- sütöm le a szemeimet.- De ma Dave mondta, hogy menjek ki, és Öcsi meg úgyis itthon meresztené a popóját, úgyhogy gondoltam, miért ne- azzal megböködöm a pockos hasát, mire felnevet.
- Nekem tetszik az ötlet!- csapja össze anya a tenyerét, és apa is bólogat.- Felőlem sétálhattok. Addig is mozog egy kicsit. De Jason-t hozd haza hatra, rendben? Te maradhatsz kicsit tovább, de neki aludni kell, meg különben is: holnap iskola!
- Hétre itthon vagy- mutat rám apa, én pedig keményen bólintok. Holnap suli, francnak van kedve ilyenkor estélig kint lófrálni.
- Na, mehetünk?- kérdezem tőlük, majd kiemelem Jason-t a székéből, és gyorsan feladom rá a kis cipőcskéjét.
Anyáék mosolyogva nézik, ahogy kézen fogom, és kimegyünk az ajtón.
- Na, tudod, hova megyünk, Bogyó?- nézek rá. Jason hatalmasra mereszti csillogó szemeit, és nyálas szájjal felnevet.
- Neeem.
- Dave-hez, a játszótérre- kacsintok rá, mire felvisít, én pedig nevetve felkapom, és megpörgetem.
- Nyaaaa, tegyél lee!- visong, mire nyomok egy cuppanós puszit puha pofijára, és leteszem.
Kézen fogva sétálunk még egy picit, aztán feltűnik a játszótér.
- Ott van Dave!- mutat kis kezével a fiú irányába, aki egy hintán gubbaszt, mikor pedig meglát minket, vigyorogva felkel, és felénk lépked.
Jason elengedi a kezem, és a srác felé kezd szaladni, aki félúton elé fut, és a hátára kapja.
- Úristen, te sós zsák- röhög Dave, és körbeforog az öcsémmel, aki vígan nevetgél.
- Akkor nekem ne köszönj- nyújtom ki rá a nyelvem, mire megforgatja a szemeit, és félkézzel magához ölel, mivel a másik kezével Jason-t tartja.
- Merre?- kérdezi felém fordulva, én pedig csak megvonom a vállam.
- Menjetek előre.
- Miért?- kérdezi rosszat sejtve, majd Jason-t egy mozdulattal a nyakába ülteti.
- Menjetek már- nevetve kissé meglököm Dave-et, aki a fejét rázva elindul, nyakában Jason-nel.
Mosolyogva nézem hátulról, ahogyan Dave (nyakában Jason-nel) elindul. Annyira aranyosak, hogy előveszem a telefonom, lefotózom őket hátulról (mondanom sem kell, milyen klassz kép lett), és felteszem Snapchat-re.
Melléjük szaladok, és a tempót felvéve felnyúlok, hogy megfogjam Jason egyik kezét, míg a másikat Dave fogja. Önkéntelenül is elképzelem, hogyan nézhetünk ki elölről.
Nevetve figyelem, ahogy Jason a kezünket elengedve megragadja Dave haját, aki körbe forog a kis sráccal.
- Hé, az nem Nick?- mutatok előre. A sarkon egy "Nick-hasonmás" áll, vigyorogva int felénk egyet.
- De, az ő- hunyorog oda Dave.
Nick előveszi a telefonját, mi pedig közelebb megyünk hozzá. Jason a levegőbe emelve karjait felnevet, mire mi is felnevetünk. Dave nekem nyújtja a kezét, mire vigyorogva megfogom- így megyünk tovább.
- Na mizu?- kérdezi mosolyogva Nick, mire hozzá lépek, és megölelem.
- Nem sok. Hogy vagy?- kérdezem nevetve, ő pedig nyom egy puszit az arcomra.
- Ki a kis srác?- néz fel Jason-re, aki Dave hajával játszik éppen.
- Az öcsém- mutatok rá.- Nagy yolo.
- Látom- bólogat, majd lepacsizik Dave-el.- Hova hova?
- Nem tudjuk- von vállat Dave, és felnyúl, hogy lefejtse az öcsém kezeit a hajáról.- Csak sétálgatunk.
- Max mondta, hogy néhány haverja deszkás bemutatóját megy megnézni- Nick a telefonjára pillant.- Engem is hívott, de nem ismerek onnan senkit.
- Joe-ék bemutatójára?- vonom össze a szemöldököm. Régebb óta tudom, hogy a srác deszkázik, bár még egyetlen bemutatójukon sem voltam, ami azért cinkes, mert a fiú egyébként nagyon jó barátom.
- Asszem ja- biccent Nick, amikor megcsörren a telefonja.- Max az.
Azzal felveszi. Valami olyasmiről szól a beszélgetés, hogy Max nem tudja, hol van Nick, Nick meg nem tudja, miért kell odamennie, ahol Max van, mert tökre nem ismer senkit, Max viszont ragaszkodik hozzá, hogy Nick ott legyen, erre Dave felröhög, Max meghallja, megkéri Nick-et, hogy hangosítsa ki, megtudakolja, ki áll még Nick körül, aztán kiadja parancsba, hogy hordjuk magunkat a deszkásokhoz.
- Na, gyerünk- ez Max utolsó szava, és már le is tette a telefont.
- Akkor menjünk- vonok vállat, és Dave-re nézek.- Bírod még?
- Meg, mindjárt megsértődök- nyújtja ki rám a nyelvét, mire felröhögök.- Vagy 16 kiló az öcséd, még szép, hogy bírom még.
- Jó, na- teszem fel a kezeimet, Nick pedig érdeklődve figyeli a jelenetet.- Csak kérdeztem, mert tudod, tud ám sétálni is a kis ember.
- Bírom, nyugi- vonja fel a szemöldökét, én pedig elnevetem magam.
- Mehetnénk?- tárja szét a kezét Nick, mire hevesen bólogatva elindulunk.
Max hamarosan feltűnik, egy tucat deszkás mellett. Dave folyamatosan a nyakában tartja az öcsémet, mondván, "még csak az kell, hogy elvesszen a kölök", úgyhogy, miután Nick közölte vele, hogy nem normális, az alaphangulata is megvolt a délutánnak.
- Na, jó, hogy jöttök- vigyorog Max, amikor meglát minket. Nevetve megölelem, ő pedig egy gyors puszit nyom az arcomra, majd lepacsizik a fiúkkal is, és felnyúlva összeborzolja Jason haját.
- Mi újság?- nézek körbe, miközben vagy egy fél tucat fiú szempár mered rám.
- Most ment le az első versenyző- biccent Max a pálya felé.- Mindjárt jön az ismerősöm.
- Menjünk előre, ne?- nézek a fiúkra, akik szorosan mögöttem állnak.
- Hát nem ártana- fújtat Dave, és leveszi a nyakából Jason-t, majd a hóna alá csapva a kölköt, a derekamat megragadva elindul Max után. Nick a fejét rázva lépked utánunk.
Max egészen a pálya széléig elvezet minket.
- Jesszus, mik ezek a fejek- súgom Dave-nek, aki kettőnk közé nyomja Jason-t, ugyanis mellettünk egy csomó, eléggé érdekes ábrázatú fiatalok állnak, és össze-vissza röhögnek. Az egyik igen furcsán támaszkodik a korlátnak.- Az jól van?
- Reméljük- Dave közelebb húz magához.
- Ember, jobb helyet nem találtál?- dörmögi, előttem áthajolva Nick Maxnek.- Kiráz a hideg ezektől az arcoktól.
- Ez a legjobb hely- tárja szét a kezét Max, és fintorogva lenéz a földre.- Bár, erősen kétlem, hogy itt kéne szúrniuk magukat.
- Jézusom- kaptam a szám elé a kezem, ugyanis, a földön, valóban egy tű hevert. Megragadtam Jason-t, és a fiúk felé fordultam.- Szerintem mi most innen elmegyünk.
- Megyek veletek- lép szorosan mellém Dave.
- Maradj csak- mosolygok rá, és Max-ék felé intek.- Csak gyorsan hazaviszem Jason-t, és jövök vissza.
- Ne menjünk haza- kezd legörbülni Jas szája, én pedig elkezdtem ringatni.
- De fhúú, öcsi, már egy órája eljöttünk otthonról- nyomok egy puszit a buksijára.- Nem vagy még fáradt?
- Nemm- rázza a fejét, mire felsóhajtok, és megigazítom a kezemben a csöppséget.
- Jól van. Akkor még maradunk egy kicsit, oké?- mosolygok rá, mire felcsillannak a szemei.- Csak menjünk arrébb...
Dave "utat tör" nekünk, én pedig, Jason-nel a kezemben, Max-ék másik oldalára állok. Előttünk korlát húzódik, amire felültetem Jas-t, a derekát viszont magamhoz ölelem. Az öcsém nagy vígan lóbálta a picike lábait. Dave oldalról mellénk áll, amikor hirtelen megszólal a hangszórókban egy hang.
- Hú, de sokan vagytok!- hamarosan megtalálom a szememmel a hang tulajdonosát: egy magas, húsz év körüli srác,aki a vadul vigyorgó zsűrik mellett támasztja az asztalt.- Úristen, és még jönnek- hunyorog a távolba, mire mindenki halkan felnevet.- Na, de csapjunk a kerekek közé! Mint látjátok, nagyon sok jó pasi... de főleg, jó deszkás gyűlt ma ide. Hogy miért? Na, ezt nyilván tudjátok, de azért elmondom megint: ma van a 17. DESZKÁS VERSENYÜNK!- kiáltását taps, és fütty koncert követi. Jason is lelkesen tapsikol.- Jó, jó, nem is húzom tovább az időt. Első versenyzőnk, Matthew Roll, kérlek, kezdd el! Hajrá.
Kikapcsolja a mikit, a deszkás srác pedig elkezd deszkázni, miközben alatta egy menő zene szól.
4 versenyzővel később Jason kezd elfáradni, mivel egyre inkább, rám dől, amitől kezdenek leszakadni a kezeim.
- Dave- lököm meg a fejemmel a vállát, mire felém fordul.- Hazaviszem Jason-t, oké?
- Veletek megyek- mondja. Már épp nyitnám a számat, hogy nyugodtan maradhat, amikor elmosolyodik.- És nem ellenkezhetsz.
Megforgatom a szemeimet, de valójában irtózatosan örülök, hogy velünk jön. Dave mellett mindig biztonságban éreztem magam, és bár ezt sosem mutattam ki felé, biztos voltam benne, hogy ő mindig tudta. Hiába, túl jól ismer. Gyorsan odamotyog valamit Max-nek, aki csak rám kacsintva válaszol vissza neki. Elköszönünk tőlük, majd Dave, a kezemet fogva, kivezet bennünket a tömegből.
Mikor már ritkulnak az emberek a járdákon, Dave átveszi tőlem a picit, aki eléggé fáradt már, és nagy kobakját belefúrja Dave vállgödrébe. A srác fél kézzel fogja Jason-t a másik kezét pedig rákulcsolja a kezemre.
Régebben sosem éreztem Dave iránt... ennyire. De most, ahogy egymás mellett sétálunk, a gyomrom szörnyű görcsben van, és eszméletlenül boldognak érzem magam.
Halkan lépdelünk, mivel Jas-t elnyomta az álom, és nem szeretnénk felkelteni. Mikor a házunk elé lépünk, csak szótlanul kiveszem Dave kezéből Bogyót, és egy pillantást vetve a fiúra, gyorsan beviszem anyáéknak.
Mikor újból kilépek az ajtón, Dave a lépcsőn ül. Mosolyogva leülök mellé.
- Na?- nézek rá, ő pedig vigyorogva lehajtja a fejét.
- Mi na?
- Megyünk?- nevetek fel, mire lazán feláll, és egy mozdulattal felránt engem is.
- Hova? Menjünk vissza?- időközben elindulunk. Kezünk összekulcsolva, mosoly az arcunkon... Hűha.
- Ne.. Inkább csak sétálgassunk- kérem mosolyogva, mire lazán átkarolja a vállam, és egy puszit nyom a halántékomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése