2. rész

Reggel kicsit hosszabb időt töltök a szekrényem előtt ácsorogva, mert egyszerűen nem találok megfelelő darabot. De végül, leszámítva azt a három kiruccanásomat a fürdőbe, sikerül megtalálnom a mai szerelést, amit pontosan úgy választok ki, hogy minden egyes darabja bökje Dave csőrét. Igen, én már csak ilyen rendes gyerek vagyok.

Így vagyok lila. :D
Dave-et a házunk előtt ácsorogva találom, amikor kilépek az ajtón. Bár nagyon zavar, hogy a fél fenekem kint van (az ultrarövid gatyának hála:P), azért tartom magam és odaugrálok Dave-hez.
- Hosszabb nadrágot nem találtál?- kérdezi, mikor elindulunk és aggodalmasan nézi apró sortomat.- Nem fázol?
- Nyugi van, Apa- röhögök rá.- Már csak pár hét a suliból és itt a nyár! Olyan meleg van délutánonként, hogy még ez is leizzadna rólam!
- Nem az időjárás miatt aggódok- ráncolja szemöldökét.- Szerinted hogy fognak rád nézni majd a fiúk?
- Normálisan?
- Nyál csorgatva!
- Engem nem nagyon érdekel, hogyan néznek rám mások. Az számít, amit én gondolok- hozom fel az érveimet.
- De jó, hogy ennyire bírod a YOLO-t- dünnyög Dave, én pedig felnevetek.
Az úton haladva szembetalálkozunk pár fiúcsoporttal, akik elég rendesen megbámulnak, jobban, mint szoktak. Az egyik fiúcsoportból egy srác (elég helyes volt, amúgy) füttyent egyet, majd finoman megfogja a fenekem, amitől rögtön zavarba jövök és röhögve lehajtom a fejem, hogy a hajam eltakarja rákvörös ábrázatom. Dave ezt nem tartja olyan poénosnak, rögtön a fiú után szól.
- Idióta! Nézz az orrod elé és ne nyúlj a csajomhoz!
- Mi?- kapom fel a fejem.- Nem is vagyok a csajod!
- Bocs, de valamivel el kell hessegetni ezeket a srácokat- von vállat.
- Akkor ezentúl mindig ez lesz majd a lepattintó szöveged, ha egy srác rám hajt?
- Valószínű- biccent.
- Ééés, ha én is szeretném, hogy rám hajtson?- vetem fel a szerintem logikus érvet.
Dave egy pillanatra ledöbben, de aztán újra megszólal.
- Akkor nyilván csak távolról szemlélem, hogy tartsa kordában a kezeit.
Mosolyogva összeborzolom a haját, majd nyomok egy apró puszit az arcára.
- Nagyon jó barát vagy- mondom neki komolyan, miközben a nap erőt vesz és ezerrel tűz, mire a járda betonja valószínűleg tűzforró.
- Ne mondj olyat, amit tudok- röhög fel, majd átkarolja a vállam és megpuszilja a hajam, úgy mondja.- De csak akkor jó legjobb barátnak lenni, ha van, akire vigyázhatsz.
Így sétálunk tovább a suliig, ahol már egy csomóan gyülekeznek. Mindenki, aki számít, és az is, aki nem, köszön nekünk, mikor beballagunk az épületbe. Mindenkinek egyenként visszaintünk. Vannak (Claire és csatlósai), akik kicsit több ideig bámulnak minket, ugyanis Dave keze még mindig lazán a vállamon átdobva van. Én ezeken csak mosolygok. Irigyek. Naná.
Suli után mindenki a "végre péntek, ajj, de jó" hangulat híve marad, így hatalmas röhögések közepette hagyom el a sulit egy népes fiúbanda társaságával.
- Kijöttök ma a parkba?- kérdezi Max a suli előtt.
- Szerintem ja- bólint Dave.
- Aham- vonogatom a vállam.
- Akkor majd ütközünk- vigyorodik el Max, majd lepacsizik Dave-el és máris szétszéledünk.
- Hallod- löki meg a vállam Dave, mire felé fordítom a fejem, miközben a járdán sétálunk.- Átmehetek?
- Persze- vigyorodok el.- Jason már hiányol!
- Ajj- szívére teszi a kezét.- Én is nagyon szeretem!
- Áh, ő csak szét akar verni, mert a múltkor sikerült neki!
Dave arcáról eltűnik a mosoly és tettetett sértődöttséget játszva leengedi a kezeit.- Az nem úgy történt, ahogy elmondja!
- Hanem?- röhögök fel.
- Te nem ismered őt- fordítja lassan felém a fejét, ami miatt nem bírom abbahagyni a röhögést.- Lehet, hogy kívülről egy cuki kis hároméves, de belül... Belül a velejéig romlott! Olyan, mint egy kis töpörödött gonosz szupermen!
- Te jó ég!- kapom tettetett ijedtséggel a szám elé a kezem és rémült arcot vágok.- Egy gonosz szuperhős a kisöcsém??? Neee!
Ezután egyszerre röhögünk fel. Észreveszünk egy fiúcsoportot előttünk, úgyhogy Dave rögtön megragadja a kezem és úgy csinál, mintha a barátom lenne, hogy, állítása szerint, "elüldözze a huligánokat". Ő tudja.
Mikor hatalmas röhögések közepette becsukom magam mögött az ajtót, Jason szalad felénk.
- Jason!- ordít fel Dave, ezzel megijesztve engem, majd felkapja a picit.- Hogy vagy, kisfiam?!
- Jól, jóóól- visítozik Jason, miközben lerúgom a cipőimet.
- Mi ez a nagy üvöltözés?- jön oda anya hozzánk, majd, mikor megpillantja Dave-et, elmosolyodik.- Hogy vagy, Dave? Már rég láttalak.
- Köszönöm, még két lábon járok- vigyorog Dave, majd leteszi Jason-t a földre, aki sikítozva szalad a nappaliba.
- Látom, a humorod még mindig a régi- nevet fel anya.
Dave vigyorogva biccent egyet, majd, mielőtt még tovább húzódna az itthon töltött idő, megragadom Dave karját és felhúzom a szobámba.
- Nemsokára kimegyünk a parkba!- szólok vissza anyának már a lépcsőről.
- Rendben!- anya mosolyogva néz utánunk, majd egy "Jason! Ne edd meg a kisautóidat!" kiáltással berohan drága kisöcsémhez.
- Na- csukom be magam mögött az ajtót, Dave pedig lehemperedik az ágyamra.- Mivel kezdjük?
- Mondjuk azzal, hogy átöltözöl- vágja rá Dave.
- Felejtsd el- rázom meg a fejem és leülök Dave lábához.- Így maradok!
- Te élvezed, hogy mindenki megbámul, nem?!
- Nem- felelem.- Csak imádom ezt a szerelést...
- Aha- bólint, majd a ruhásszekrényemhez ugrik.- Mit szólnál ehhez? Ööö... mondjuk ezzel! Ééés felhúznád hozzá ezt is!- dobja az ágyra a ruhadarabjaimat.
- Muszáj?- sóhajtok fájdalmasan.
- Ja- terül el az ágyamon, én pedig csiga lassan szedem fel a cuccaimat és bezárom magam mögött a fürdőm ajtaját, hogy fel tudjak öltözni. Még egy pillantást vetek a ruhákra, majd felrángatom magamra őket.

- Utállak- mormogom Dave-nek, miközben kilépek a fürdő ajtaján.
- Sokkal jobb- vigyorog Dave, majd felpattan és kinyitja az ajtót, mert nagyon elszalad az idő, ha az ember öltözködik.
- Viszem a telóm, majd jövök!- ordítom vissza anyának már a bejáratból.
Az utcán sétálva egymást szívatjuk, de egy percig sem gondoljuk komolyan.
- Most komolyan- engedi el a kezem Dave, miután elhalad mellettünk egy csapat srác, akik persze jól megbámulnak.- Mindenhogy bejössz a fiúknak?
- Hát- vigyorodok el és megigazítom a sapkát a fejemen.- Te választottad a szerelésemet...
- És?
- Hát azért választottad, mert tetszettek, nem?-mosolygok.
- De- bólint Dave.- És akkor mi van?- kérdezi. Hagyok egy kis időt neki, hogy rájöjjön; ami neki tetszik, az valószínűleg a többi fiúnak is.- Banyek!- túr a hajába, mikor végre leesett neki, én pedig jól kiröhögöm.
A park bejáratához érve kicsit megigazgatom a sapkám, mert rácsúszott a szememre, utána pedig mehetünk be.
- Swag-girl!- rohan hozzám Max, majd (valami okból kifolyólag) felkap, és megpörget a levegőben.
- Mi bajod?- röhögök rá, miután lerak a földre.
- Hogy áll a sapkád?- a sapimhoz nyúl és kicsit megigazgatja, majd körülnéz, hogy megbizonyosodjon róla, hogy Dave nincs a közelben, majd közelebb hajol és gyorsan a fülembe súg.- Szeretnék neked valakit bemutatni!
Teljesen ledöbbenek. Max be akar nekem valakit mutatni? Elvégre. Nem tudom, hogyan fogja az a valaki felülmúlni Dave-et; a mosolyát, az érintését, a nevetését. Akarom mondani, jó új dolgokat kipróbálni. Tehát mosolyogva megnyalom az alsó ajkamat, majd visszasúgok Max-nek.
- Hol van a szerencsétlen?
Max elvigyorodik.- Tudtam, hogy ezt fogod mondani. Gyere- megragadja a karom.- Csak miattad jött ki.
- Óh, mindjárt zavarba jövök- jegyzem meg vékony hangon, mire Max felröhög és maga után húzva vezet a társaságba, ahol egy csomó ismeretlen fejet látok.
- Kedves összegyűltek!- hülyüli el Max.- Ő itt Meg, ismertebb nevén Swag-girl!
Páran befütyülnek, majd tovább beszélgetnek. Max kikerüli a tömeget, miközben maga után húz, majd megáll egy srác mellett. A sapim éppen a szemembe lóg, ezért nem látom az arcát.
- Jack, ő itt Meg- hallom Max hangját.
Kicsit feljebb tolom a sapkám, így már tisztán látom a srácot. És, ha nem lennék tök érzelemmenetes, le is esne az állam. De így csak széles mosolyra húzom a számat és csak a tekintetemmel küldök "ajj, de édes vagy" pillantásokat felé.

1. rész

Az úton haladva a fülesemből bömbölő zene ütemére lépkedem, ezért nézhetek ki néha hülyén, mikor ugrálva járkálok. Ahogy elhaladok fiúcsoportok mellett, utánam fordulnak, én pedig mosolyogva megyek tovább. Persze, hogy nem (egyedül) a különleges járásom miatt: az új farmer teszi, amit Dave segítségével vettem. Igaz, ellenezte, hogy egy lány ilyenben járjon, de így, nyár felé az idő jobb, a nadrágom pedig... szakadtabb.

Az egyik lámpánál azonban meg kell állnom. Egy igen érdekes külsejű fiú mellett állok, aki folyamatosan  engem, pontosabban a lábaimat stíröli. Próbálok úgy tenni, mintha nem venném észre, de igen nehezemre esik. Aztán a lámpa, nagy megkönnyebbülésemre, zöldre vált, én pedig szinte futó lépésben sietek át a túloldalra, ahol váratlan személybe ütközöm...
- Dave!- kiáltok fel és a fiú kitárt karjaiba vetem magam, majd hosszasan megölelem.- Merre jártál ma?
- Sajnálom, Meg, hogy nem szóltam neked még tegnap, de ma muszáj volt elmennem apámhoz, mert kellett neki egy kis segítség.
- Baj van?
- Áh, dehogy is- rázza meg a fejét, majd elkezdünk sétálni a járdán.- Csak el kellett vinnem a nagyihoz, mert Sam lenyúlta a kocsiját.
- Sajnálom- húzom el a szám. Mikor Dave ideges, furcsa mód mindig van valami köze hozzá a testvérének, Sam-nek.
- Nem kell- vigyorog.- Az lesz a büntetése, hogy két hétig mosnia kell a szennyesem!
Nevetve rázom meg a fejem, és azon tűnődök, hogyan fogja Sam kimosni két hétig az öccse szennyesét, amikor Sam az apjuknál, Dave pedig az anyjuknál lakik.:)
Dave a házunkig kísér, és megvárja, míg bemegyek, mert egy fiúcsapat közelít felénk, és, ahogy ő mondja mindig "nem kell, hogy megbámuljanak", szóval megvárja amíg betipegek a házba és röhögve csukom be magam után az ajtót.
- Itthon vagyok!- ordítom el magam, amint lerúgom a cipőmet, a táskámat pedig levágom az előszobában.
- Meg!- rohan felém hároméves kisöcsém és a nyakamba ugrik.
- Csá, Brütyök!- borzolom össze Jason haját.- Merre van anya?
- Ott!- Jason csöpp kezével a konyha felé mutat, én pedig a kicsivel a kezemben szambázok be a helyiségbe, ahol anya főz.
- Szia!- köszönök neki.
- Meg, szervusz!- szalad hozzám és egy gyors puszit nyom a fejemre, és már megy is vissza a sistergő kuktához.- Milyen volt ma a suli?
- Hát- kezdem, miközben Jason-t felültetem az asztalra.- Lett egy új fizikatanárunk, akit én tök nem csípek...
- Tényleg?- néz fel anya a hús pácból.
- Igen. Szerintem nem kóser, hogy megkülönbözteti a gyerekeket.
- Hát, igen- anya egy együttérző pillantást küld felém, majd rám szól, hogy menjek fel a szobámba tanulni.
Felmegyek. De közel sem tanulni. Hosszú időt fordítok a puskagyártásra, mert jobb félni mint megijedni. A puskák után azért átolvasom párszor az anyagokat, de különösebb időt nem szánok rájuk, csak a matekot írom meg pontosan, minden tudásomat beleadva.
Csak vacsorára megyek le és köszönök apának, aki este 6 körül szokott megérkezni a munkából, így előtte nem is találkozom vele.

Másnap reggel az utcán találkozok Dave-vel, amikor elmegy a házunk előtt.
- Dave!- kiáltok utána, majd lerohanok a lépcsőn, és egy kis tockossal köszöntöm.
- Meg!- kezd el szörnyülködni.- Mi a frász van rajtad?
- Hogy érted?- nézek a (szerintem) normális szerelésre.
- Lehet, hogy lassan nyár, de ez még nem azt jelenti, hogy mindent ki kell mutatni!
- Dave, lassan apám helyett apám vagy- veregetem meg röhögve a vállát.
- De komolyan!- néz rám.- Nem állított meg anyukád a lépcsőn, hogy öltözz át?
- Kellett volna?- mosolygok rá unottan.
- Talán- pásztázza a szerelésem.- Nem ártott volna, ha csekkolja- morog, miközben elindulunk. Újra lopva a ruhámra pillantok és csak értetlenül megvonom a vállam. Szerintem nem rossz.

Az utcán elhaladunk pár fiúcsoport mellett, ahol füttyögve fordulnak utánunk. Gyanítom, inkább csak utánam.
- Húzd le a pólót a hasadra!- adja ki az utasítást nekem Dave.
- Megőrültél?- nézem hülyének, miközben kikerülök egy villanyoszlopot.- Tök szolid a megjelenésem a többi picsához képest!
Csendben haladunk tovább, majd az iskola felé ismerős arcokkal találkozunk. Páran odaköszönnek nekünk:
- Helló Meg! Hali Dave!
De vannak, akik a becenevünkön szólítanak minket; ők a menő arcok:
- Csá Swag-girl! Mizu Dózer?
Igen, Dave-et elkeresztelték 'Dózernek'. És nem, nem azért mert már egy csomó gyereknek ment neki, és nem, egyáltalán nem miattam.
Persze mi, mint jól nevelt és okos gyerekek, mindenkinek egyenként visszaintünk. Sőt. Az egyik srác köp egyet a tiszteletünkre(??), amit persze utánozunk. Így kerül Dave csukájára egy nyálpacsni, amin hatalmasat röhögünk. Persze, hogy én köpök véletlenül oda, hiszen ki más?
A suliban lépkedve folyamatosan köszönünk a nekünk köszönő fiúknak. Igen, inkább ők köszönnek nekünk, mint a lányok. Őket marja az irigység. Nem is csoda. Ha összehasonlítunk engem, aki mindig tornacsukában van vagy valamilyen lapos talpú cipőben, meg azokat a lányokat, akik minden nap tűsarkúban járnak iskolába. Én speciel rühellem a tűsarkút. Csak azért van, hogy a lányok magasabbnak mutassák magukat, ami pedig ugye saját maguk fényezésére van. Ble. De ez nem jelenti azt, hogy nem bújtam még ilyenbe. Bújtam. Elestem. Eltörtem a bokámat. De jó volt.
A terembe lépve rögtön szembe találom magam Claire-el, aki éppen John-t osztja, egyik osztálytársunkat.
- Nem érdekel, hogy nem láttál!- rikácsol Claire, John pedig unottan hallgatja.- Nézd meg, hogy néz ki a ruhám!
Csak akkor veszem észre, hogy Claire fölsője rózsaszín alapon kék. Valószínűleg energiaital ömlött rá.
- Csá, Swagy!- néz rám John, majd pacsira nyújtja a kezét, amibe röhögve belecsapok.
- Miért hallgatnak ki?- nézek röhögve a dühös Claire-re és az unott fejű fiúra.
- Hosszú- legyint unottan John.
A helyünkre ballagunk Dave-el, majd lehuppanunk egymás mellé. Nem sokkal ezután a föcitanárunk libeg a terembe helyes kis tavaszi rucijában. Kezdődik az óra.
Első szünetben egy csapat fiú társaságában állok Dave-el és az egyik srác, Max poénján röhögünk.
- Ez kész- törölgetem a szemem, de Max nem hagyja abba, tovább folytatja, mire már nem bírom tovább, kénytelen vagyok a térdemre támaszkodni, különben elesek. Így történik, hogy be lehet látni a dekoltázsomba. Nah, még csak ez hiányzott! Amint ezt megészlelem, villámgyorsan felegyenesedek, de mint az lenni szokott, köbö egy tucat srác figyel nyálcsorgatva.
- Mi az?- kérdezem tiszta zavarban.
Dave aggódva figyel, majd megragadja a karom és odaszól a fiúknak:
- Elmegyünk a büfébe! Mindjárt jövünk!
És már vonszol is tovább.
- Kösz, ez meleg volt- fújom ki a levegőt kicsit arrébb és a hajamba túrva mosolygok Dave-re.- Mi a gáz?
- Mi a gáz?- kínosan elröhögi magát, majd idegesen beletúr a hajába.- Nem láttad, hogy néznek rád?
- Nem, hallod, szellemi fogyatékos vagyok, nem veszek észre kismillió szempárt, amik rám szegeződnek!
- Ehhez csak gratulálni tudok- mosolyog gúnyosan.
- Hé! Bajod van a pólómmal. Bajod van a haverjaimmal. Mi másomat cikiznéd még, hm?- nézek rá megvetően.

~Dave~

Ahogy így rám néz, még inkább elkápráztat, de ezt nem mutathatom ki neki. Tönkretennék azzal mindent. Úgyhogy csak ezt válaszolom:

- Jobb lenne, ha nem törődnél azokkal az arcokkal.

Látom, hogy kissé megenyhülnek a vonásai és tesz egy bátortalan lépést felém.

- Okés- a kezemhez nyúl és megfogja.- Ugye, nincs harag?

Olyan aranyosan mosolyog, hogy nem tudok mást tenni, mint hogy összefonom tekintetem az övével.

- Nincs- mosolygok vissza, majd megszólal a csengő.

Suli után egy nagy csapat sráccal és Meg-el lépek ki a kapun.

- Merre mentek?- kérdezi Joe, az egyik legnagyobb ökör.

- Arra- int Meg a fejével a jobb oldali útra. Barna haja a fejével együtt mozdul, elég helyes keretet adva arcának.- Ti?

- A másik irányba- válaszol Max, nekem pedig hatalmas kő esik le a szívemről; öt fiúval kevesebbtől kell megvédenem Meg-et.

- Akkor császtok- köszön el Meg mosolyogva.

- Csá- pacsizok le velük, majd Meg-el egymás mellett haladunk a járdán.

- Az ott nem anyukád?- mutatok az út másik felére, ahol amúgy nem áll senki, de ezt Meg nem tudhatja, szóval addig, amíg nem néz ide, a térde alá nyúlok, kilököm alóla a lábát, majd megtartom a hátánál.

- Neeee!- sikít fel, mikor megpörgetem a levegőben.- Idióta! Tegyél le!

Röhögve leteszem a földre, mire ő játékból elkezdi a hátamat püfölni.

- Hagyjál már, hallod?!- röhögök rá.

- Halj meg, halj meg, halj meg!- nevetve ütögeti a vállamat.

- Kedves gondolatok- vigyorgok rá erőltetetten, majd hozzá lépek és összeborzolom a haját, amitől egy kis ideig nem lát, és elhúzom a csíkot. De sajna utánam rohan, úgyhogy már ketten kergetőzünk. A mellettünk elhaladó fiúcsoport eléggé megbámul minket (jobban mondva csak Meg-et), de nem is nagyon törődünk velük, csak rohanunk tovább. Egy lámpánál meg állunk, de továbbra sem hagyjuk abba a röhögést, mintha mi sem történt volna, folytatjuk tovább.
- Elment az eszünk- törölgeti Meg a szemeit.
- Igen- sóhajtom mosolyogva.
Innentől már normális tempóban haladunk hazafele. Már nem bámulnak meg minket az emberek, de azért még elég sok figyelmet vonz Meg szép lapos hasa. Hiába mondom neki mindig, hogy ne vegyen fel olyan kivillantós dolgokat, nem hallgat rám. Pedig jobb lenne. Mert ahogyan azokat a kaján pillantásokat látom, amiket rá szegeznek a hormontúltengésben szenvedő fiúk, rögtön szétütném a fejüket. Meg viszont észre sem veszi. Mert ezt a lányok általában nem veszik észre. Vagy, ha észre is veszik, büszkék rá, vagy mi. De egyszer, komolyan mondom, belopózom Meg gardróbjába és kipakolok minden 'szexis' cuccot onnan. Aha, asszem meg se kell néznem őket, az egész szekrény mehet a kukába.
- Akkor holnap- mosolyog Meg, mikor megállunk a házuk előtt.
- Holnap- vigyorgok rá, majd a lábam alá csapom a gördeszkámat és elhúzok a lakásunk felé.

~Meg~ 

Mosolyogva nézek a gördeszkán elszáguldó fiú, azaz a legjobb barátom után, aztán, mikor már nem látom, besétálok a házba, köszönök anyáéknak, felmegyek a szobámba, és megpróbálom elhessegetni a gondolatot, miszerint szerelmes vagyok. Mert nem. Nem vagyok olyan puhány lány, aki halálosan szerelmes valakibe, ezért pedig végigzokogja az éjszakákat. Én nem ezért sírtam utoljára. Kicsit kínos bevallanom, de én, mivel a kiközösítés áldozata lettem, éjjeleket bőgtem végig, mert nem tudtam a miértjét. Aztán, mint látható, így, 17 évesen, megtaláltam a legjobb barátomat, akinél jobbat nem is kívánhatok...:)

Helló Mindenki!

Remélem tetszett az ELSŐ RÉSZ. Csupa nagybetűvel. Igazából nagyon izgultam, hogy az előző blogomhoz, jobban mondva a blogom főszereplő karakteréhez most Meg-é egyáltalán ne hasonlítson. És, mint kiderült, nem hasonlít rá, sőt. Nem túlzok, ha azt mondom, a tökéletes ellentéte. Úgyhogy nem utolsó sorban szeretném a másik blogomat is ajánlani:

www.biebsandme.blogspot.hu

Persze csak akkor, ha ez tetszik, mivel azért a hasonlóság, az, ahogyan kifejezem a szereplők érzéseit, nagyon hasonlít. És még kötelező olvasmányok, szuperül tehetséges barátnőimtől:

www.mynemlifeinirelandwithedwardandjohn.blogspot.hu

www.viraagszirmok.blogspot.hu

:))

Prológus

Kifulladva nyúlok el a földön tesiórán. Annyira elfáradtam, hogy mélyeket lélegzek. Államat a kezeimre támasztva figyelem, ahogyan a többi lány még a tornagyakorlatot csinálja. A hajamhoz nyúlok és kihúzom belőle a hajgumimat, majd a hátamra vergődök. Sűrű, barna hajam szétterül körülöttem és ahogy kényelmes helyzetbe próbálom magam helyezni, a pólóm véletlenül kissé felcsúszik és láttatni enged egy kis részt a hasamból. Gyorsan felülök, hogy az anyag eltakarja a hasam, de így is túl későn; vadul vigyorgó fiúk figyelik minden mozdulatomat. Kissé kellemetlenül érzem magam, de próbálom leleplezni.
A lányöltözőben a sarokba húzódva öltözöm; igyekszem a lehető leggyorsabban magamra rángatni a ruhámat, hogy hamar elhúzhassak a sok hülye lány közül. De sajnos a "fiúelemzésből" nem bírok kimaradni. Miközben a nadrágomat gombolom be, egyik osztálytársam, Claire fülsértő hangja üti meg a fülemet.
- Meggie!- annyira utálom, amikor valaki a teljes nevemen szólít.
- He?- nézek fel rá unottan.
- Üzenem Dave-nek, hogy este üzizek neki!- vihog fel Claire, mint egy hiéna, a többi pipi pedig követi.
- Nem hiszem, hogy érdekelné- dörmögöm az orrom alatt, majd a táskámat felkapva kiviharzom az öltözőből.
Gyorsan lepattogok a lépcsőn és a kijárat felé veszem az irányt.
- Viszlát!- kiabálok vissza a tanárnak, aki csak mosolyogva biccent egyet.
Ezúttal Dave nélkül ballagok haza. Már elment. Kár. Pedig, ha látta volna, hogyan néztek rám azok a fiúk a csarnokban, minden bizonnyal lett volna hozzájuk egy két kedves szavuk. Dave furcsa módon a legjobb barátomként kap szerepet az életemben. Talán kicsit többet is. Azaz. Nem. Mivel mindig én voltam (és vagyok) az a lány, akit a többi kiközösít, mert irigyek rám (legalábbis anya mindig ezt mondta), muszáj volt valahol barátokat szereznem, és ez elsősorban a fiúk társaságában sikerült. És az, hogy az osztály, sőt, nem túlzok, ha azt mondom, a suli legjobb pasijában találtam meg a legjobb barátomat, erősen böki a többi lány csőrét. Mivel nekem van Dave-em, aki mindig megvéd, ha kell, segít, ha kell, és átugrik hozzám, ha kell, mivel egy utcával lakik csak lejjebb.
Tehát ez volnék én; Meggie Carter. De mindenki csak Meg-nek hív. De nagyon szeretik még a "Swag-girl" becenevet....:)